Evangélikus liceum, Pozsony, 1905

70 Orvosi jelentés. A líceumi internátus betegszobáján a lefolyt tanévben 64 tanuló ápoltatott. A megbetegedések általában könnyebb természe­tűek voltak. A fertőző betegségben szenvedők, úgy mint ezelőtt is, részben a helybeli evangélikus, részint az állami kórházban helyeztettek el. A betegosztályon megfordult részint járó, részint fekvő betegek között 42 tanuló mandola, illetve toroklobban, 26 hörg­hurutban szenvedett. A városban november havában fellépett vörheny-járvány ideje alatt az internátusbán 4 tanuló betegedett meg, mely alkalom­mal az összes internisták a Marpmann-féle új vörhenyserummal kezeltettek s ezzel, valamint a hivatalból elrendelt kétszeri be­zárással (nov. 8-13, majd nov. 14—21) s a szigorúan keresztül vitt óvintézkedésekkel sikerült a betegség tovaterjedését meg­gátolni. Két bárányhimlő esetet házilag kezeltünk, 1 typhusos s 1 vakbéllobos tanulót az ev. kórház különszobáján ápoltattunk. Az internista tanulókon ezenkívül kisebb sebészeti műtétek is végeztettek. A gyógykezelés alatt állott összes tanulók meg­gyógyultak. Pozsony, 1906. ápr. 26. Dr. Limbacher Rezső. Az internátusbán lakó tanulók névsora fokozatok szerint: III. fokozat. Baranyai Béla Kordik Nándor Bodicky László Kossuth József Engel Rezső Kováts Aladár Fehér Gyula NaményiLászló (kilépettjan.-ban) Fekets Géza Vargha Tihamér Jeszenszky Aurél Anker György Jórend Gyula Szabó István Kercser Győző (II.) Szemián Lajos (II.) Kordik Károly Anker István Kühnl Gyula Berke Miklós Lieb Ottomár Eggenhofer Béla Major Pál Günther Győző Paray István Kovácsi Márton Ruttkay Béla Lezsovits Károly Scholtz Gusztáv Meskó Frigyes Sztolár Dezső Rolkó Lajos Csermák Frigyes Simkó Iván Heil Lajos Stumpfol Jenő Kherndl Kálmán Subert Béla

Next

/
Thumbnails
Contents