Evangélikus liceum, Pozsony, 1903
21 Puha kezecskéit összecsapd rajta S akaratlan egy szót száján kiszalajta: „Ki hát ez az asszony ? miféle királyé ? Mintha nem is volna több nála királyné! 0 pedig az volna született neméből S nem tegnagi pille Buda kegyelméből“. Az ellenőrizetlen pillanatban hogy elárulja Gyöngyvér szive legrejtettebb érzését. Ösztönszerűleg sejti, hogy ők ketten egy helyen meg nem férnek, ha férjeik meg is tudnának osztozkodni a királyi széken. Sérti „a másiknak ' már a megjelenése is. Ily élesen rajzolja Arany a Gyöngyvér lelkében első látásra csirádzó ellenszenvet. S mily egyszerű eszközzel, Gyöngyvérnek néhány elejtett szavával. Később Budához mennek látogatóba. „Jó Buda Gyönyvérrel sietett eléjük, Gádor előtt várta királyi személyük. Hamar a két asszony szeme összevillant, De csak, amig ember frissen egyet pillant, Hidegen egymásnak azalatt benyelték Ruháit, alakját, egész teste-lelkét. Akkor Buda nője messze kitárt karral Fogadd vendégét nagy csókzivatarral. Ilda is ángyának örvend vala szintén Szavainak mézes csemegéjét hintvén. Gyöngyvér mások előtt most még uralkodik magán, csak a szemejárása sejtet némit gondolataiból. Az igaz rokonérzés hiányát hangos szóval palástolja, de mi belelátunk a leikébe. Ildikó tartózkodóbb; ő is észreveszi ángya képmutatását, s szóért szóval fizet. Az ő ajkáról is könnyen ömlik a szó, ha nem szívből jő. így vezet be Arany a két királyné lelki világába. Különösen Gyöngyvérben nagy a hajlandóság a szakításra s csak a körülményektől függ, mikor tör ki nyíltan. Az egész jelenethez Arany csak a főbb körvonalokat vette át. A „Nibelungenlied“ szerzője a nemzedékről-nemze- dékre szálló hagyományból tán változtatás nélkül merített. Arany a saját céljához képest módosítja, amit átvett s az egész jelenetet sokkal drámaiabbá teszi épen avval, hogy a két nő érzelmeit mindjárt az első találkozásnál láttatja.
