Evangélikus liceum, Pozsony, 1903

16 vét, Etele és Buda versengése inkább csak előjátéknak volna tekinthető, nem kapcsolódnék össze szervesen a költemény másik két részével. Aranynak ez a második kísérlete azonban nemcsak a tárgy költői csoportosítása szempontjából érdekes, érdekes az előadás szempontjából is. A klasszikus eposzok modo­rától elfordult, maga keresett utat magának. Arany mindig nagy lelkiismeretességgel kereste a tárgyának megfelelő formát is az előadásban. Most is úgy tett s megpróbálkozott a nibelungi strófával. A második terv meglevő énekeit a Nibelungenlied ritmusában mondja el. Utánozza annak naiv hangját s egyes motívumokat, fordulatokat, ha úgy tetszik, költői fogásokat vesz át. Ismeretes, hogy a középkori né­met költő közbevetett sorokkal jelzi a látszólag kedvezően in- dultesemények majdan gyászosra fordulását, vissza-visszatérő felkiáltásai sejtetik a hallgatóval a katasztrófát. Hasonlóképen jár el Arany. Mikor Buda Attilával megosztja az uralmat, halljuk a költő közbevetését : „Vesztére lön utóbb is, mit jó végből akart“. Attila menyegzőjét üli Mikolttal, nagy az öröm s kilenc­ven napra számítják a vigasságot, „Ki hitte volna reggel, hogy nem lesz több csak egy“ hangzik fel a költő intő jóslata.1) Költői kifejezésmód tekintetében is van különbség a későbbi és mostanj dolgozat között, a költő kerüli a szélesen rajzolt hasonlatokat. A Nibelungenlied dallamos, lírai stró­fája az úgynevezett homeri hasonlatot nem kedveli, Arany a töredékben egyetlen-egyet nem használ, pedig ismeretes, milyen nagy mesterök s épen e hasonlatok milyen szemlé­letessé teszik előadását. Leírásokban is érzik a Nibelungenlied hatása. így pl. Etele lakomát rendez: „Huszonnégy koronás fej kiket megbuktatott Tön ez napon körűié fényes szolgálatot ; Ősz Detre is azok közt, Hildebrand, Alarik, Valamer, Odoaker, Edekon, Ardarik“ J) Nibelungenlied ... er die Minnigliche in all der Zeit nicht sab. Durch die ihm bald viel Liebes und auch viel Leides geschah. III. Abenteuer utolsó versszak. Szinte minden énekben találni ilyen sort.

Next

/
Thumbnails
Contents