Evangélikus lyceum, Pozsony, 1902

Az ő múltja s jelene más időnek,

Ennek előtte zordon ellenek.

A gyász percében búsan egybejőnek S könnyes szemekkel nyújtanak kezet. Ki volt viharzó lelke harczi zajnak, Kossuth, a honba megpihenni tér.

A lángoló nagy szenvedély kihamvadt,

A sir fölött kihajtott a babér.

Nem szózat ő már, mely fel tépi újra A bedőlt sírt s gyógyult fájdalmakat,

De bontakozván a jövőnek útja E nép előtt nagy lelke ott halad.

S -ha nemzetünk egy szent jogát feladja, Mint ég zengése megdördül felül,

Vezetve int átszellemült alakja,

Hogy menjünk mindig rendületlenül.