Evangélikus lyceum, Pozsony, 1902

És a megiíjult, bátrabb nemzedéknek Mutatva útját ott haladt elül.

A költő ajkán szólt biztató ének,

Hogy tartsanak ki rendületlenül.

Posványos partról szabadabb vizekre Indult a tisztes agg állam-hajó.

A százados veszteglés megviselte.

Fent megkorhadt, de lent a mélye jó.

Bár Széchenyi a vezérszót kimondta,

Hogy a hajó rendületlen megyen; Megdöbbenvén vitorláját bevonta,

Midőn vihar támadt a tengeren.

Pedig, ki uj eszmét vet a tömegbe,

Vihart arat, ha megfogan a mag S ki felkeltette, azt is elseperve A tomboló vihar tovább halad.

Vezére lesz tulajdon alkotása,

Ki rendületlen zúgó vész között Lelkét viszi forrongó kor varázsa,

A tette villám, szava mennydörög.

Avult időknek korhadt alkotásit Halomra dönti pusztító keze.

Felhőkbe vágó hullámokra válik A nemzetnek felzúdult tengere.

Villám tüzénél, mennydörgés zajában Áldást fakasztó, hús eső esik,

Ágyuk tüzénél, pusztító csatában A nép nagysága ottan születik.

Mi ott vesztettük vön fényét a múltnak És elvesztettük volna a jövőt,

Midőn felettünk felhők tornyosultak És jelentettek borzasztó időt.

Kik vélünk együtt, ám más nyelvvel élnek, Elcsábította régi ellenünk.

Fegyvert osztván felszított szenvedélynek A harczmezőre küldte ellenünk.