Evangélikus lyceum, Pozsony, 1901
14 Markus óvsz k y Sámuel lyceumi igazgató a lyc. tanári kar nevében szellemi gondozás alá vette az internatus növendékeit és megígérte, hogy a tanári kar azon lesz, hogy a lyceumnak, ezen életerős százados törzsnek ez uj hajtása erősödjék és gyarapodjék, hogy árnyékában sok ifjú megizmosodjék az élet számára. Ezután Holch Ottó, az internatus főpraefectusa, mondotta el következő beszédjét: Nagyságos Felügyelő Űr! Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Szeretett Ifjú Barátaim! Mindenek előtt hálás köszönetét mondok azon bizalomért és jóindulatért, melyet Nagyságos Felügyelő Ür beszédében úgy a pozsonyi nemes egyház, mint a saját nevében irányomban ldfejezelt. Nagy biztatás rejlik ezen szívélyes szavakban, s erőt fogok belőlük meríteni a nehéz munkában. Engedje meg Nagyságod, hogy viszont én is, a kinek tán legtöbb alkalmam volt Nagyságod fáradhatatlan buzgóságát és önzetlen ügyszeretét az új intézmény létrehozásánál tapasztalnom, nehány szóval köszönetét mondjak, úgy a reám bízott ifjúság, mint azok szülői nevében is. Áldja meg a mindenható Isten Nagyságodat mindenért, a mit tett s adja, hogy az intézmény sikerében, virágzásában megtalálja fáradozásának méltó jutalmát! Igen az intézmény sikerében! E szónál eszembe jut az a nagy felelősség, mely e czél elérésénei az én személyemnek jutott ki. Czélja ezen internatusnak az, hogy a lyceumba idegenből idejött tanulóknak a szülői házat pótolja. Rövid szavakban mélységes tartalom, roppant nagy feladat. Az első s legfőbb, a mit tőlem kiván, az ifjúság iránti szeretet. Nem akarok többet Ígérni annál, a mit teljesíthetek. A szülői szeretetet pótolni teljesen nem tudom, de ismerem azt, hiszen magam is apa vagyok; minden erőmből azon leszek, hogy a saját gyermekeim iránt érzett szeretetet kiterjeszszem azokra is, a kiket fiaimul reám bíztak.
