Evangélikus lyceum, Pozsony, 1900
92 sok vendég érkezett meg a 3 órakor kezdődő tánczhoz. A honvéd zenekar játszott s száznál több pár járta a tánczot, élükön a gondos VII. osztályú főrendezőkkel, kik mindent elkövettek, hogy mindenki jól mulasson. Öt óra tájban körülbelül harmadfélezer ember lehetett a Vaskút területén. A táncznak kilenczkor volt vége, s a közönség lassan oszladozni kezdett. A szép nap elmúlt, de kedves emléke az ifjú szivekben még sokáig megmarad. A lýceum hagyományos jó hírnevéhez méltólag rendezte e kedves mulatságot és megmutatta egyúttal, hogy lehet, sőt kell is ily mulatságot rendezni a fiatalságnak, de ahhoz körültekintés, fáradhatatlan gondoskodás és kényelem feláldozása kell. A fáradhatatlan rendezőség élén ez évben Dr. Losonczi Lajos tanár állott. Hálás köszönettel említjük meg, hogy lyceumunk ifjúságának nagylelkű barája, dr. Tausher Béla városi tiszti főorvos úr, a majális alkalmával a szegény sorsú tanulók majálisi ebédjére 30 K adományozott, — A majálisi költség mara-dékát 48 koronát — fillért az ifjúsági tartalékalaphoz csatoltuk. JE{)éssséf/ügyi állapotok. Lyceumunk közegészségi szempontból mintaszerűnek mondható. Az épület szabad, tágas, minden oldalról üdítő hegyi levegőtől és ragyogó napfénytől elárasztott téren áll. A tantermek tágasak, világosak, jól szellőzhetők és központi gőzfűtéssel vannak ellátva, a tágas folyosókon berendezett vízzezeték kitűnő ivóvizet nyújt. Az épületet nagy udvar határolja, mely a tanuló ifjúságnak kedves szórakozó és játszó helye. E kedvező körülmények összehatása folytán tanuló ifjúságunk egészségi állapota dr. Stromszky Ármin buzgó iskola orvosunk jelentése szerint általában kedvező volt. Leggyakrabban a légzőszervi, — különösen a meghűlés folytán keletkezett torokbetegségek, az emésztő szervek hurutos bántalmai és a városunkban ez évben is járvány- szerűleg fellépett influenza és vörheny esetei fordultak elő. Mindezen megbetegedések könnyű lefolyásúak voltak. Súlyosabb betegségi eset 10 tanulónál fordult elő, kik között 4 a súlyos kórral megküzdött és egészségét visszanyerte. A kedvezőknek mondható egészségi állapotok daczára is a halál öldöklő keze kíméletlenül dúlt ifjúságunk között: hat