Evangélikus lyceum, Pozsony, 1895

10

telten változott, míg végre kedvezőbb körülmények beálltával a végleges elhatározás szerint f. é. január hó 5-kén útnak indulhattam.

*

Budapesten a gyakorló gimnázium dísztermében f. é. jan. 6-kán gyűltek össze az összes résztvevők, számszerint húszán. A lelkes kis csapatnak vezetői dr. Beöthy Zsolt, dr. Goldziher Ignácz budapesti egyetemi tanárok és dr. Platz Bonifácz szegedi királyi főigazgató voltak. Dr. Klamarik János miniszteri tanácsos ur ő méltósága üdvözölte a megjelenteket és élénk szavakkal ecsetelte a megteendő tanulmányút magasztos czélját, aztán szerencsés viszontlátás reményében mindnyájunktól elbúcsúzott.

Másnap már Triestben voltunk, hol szoros napirend nélkül kiki saját kénye kedve szerint használta fel az időt. Már itt érezhettük, hogy délfelé utaztunk. Magyarországban még fehér hólepel borította a mezőket, itt a Karszt déli lejtőjén már zöldült a vidék és egyes korai virágok bimbói kezdtek fakadni.

Január 8-kán elhelyezkedtünk az osztrák Lloydtársulat „Cleopatra“ nevű hajóján, mely nemsokára a déli ágyulövés eldörrenése után elindult hosszú útjára. Búcsút vettünk Triesttől s midőn ez lassanként a láthatáron eltűnt, szívemben valami különös érzés rezdült meg, midőn elgondoltam, mily messzire megyek szeretteimtől, szép hazámtól, életemet egy törékeny alkotmányra bízva. A viszontlátás reménye azonban eloszlatá aggodalmamat és új erőt öntött belém.

Míg hajónk nyugodtan hasította a fodros hullámokat, keleten az isztriai partok szép panorámáján révedeztek szemeink. Későbben a dalmát szigetek és partok elmosódott képei tűntek fel, míg végre ezek is eltűntek. Hajónkat sirályok kisérték, majd egy-egy Thalassidroma pelagica játéka vonta magára figyelmünket. Fecskenagyságu uszómadárfaj ez, mely sajátságosán egyesíti a repülést az úszással. Valójában úgy látszik, mintha a viz tükrén futna tovább megmegujuló sebességgel. Másnapon a délolaszországi partokon gyönyörködtünk, míg a déli órákban elérkeztünk Brindisi híres kikötőjébe, hajónk egyetlen megállóhelyére. Áhítattal tekintettünk a fedélzetről a történelmi nevezetességű Brundusium régi maradványaira, a „Via Appia“ végpontját jelző égbenyuló Colonna Appiára. Midőn azonban hajónkat elhagyva a város több utczáját bejártam, itt is, mint más olaszországi városban a szokott elhagyatottság, az ismeretes olasz piszok, az elhanyagolt épületek, sok rossz szokás, mint például az ut- czákban való ruhaszárítás, tehénfejés stb. továbbá a tolakodó koldus csőcselék, rongyos és csenevész csavargók látása gyorsan lehűtötte első lelkesültségemet. Dicsérni való dolgot alig alig találtam itt s hogy egyéni nézetemet nyilatkoztas-