Evangélikus főiskola, Pozsony, 1881

13

szokásaikat, szellemüket és jellemüket, ha országaikat meglátogatjuk. Az egyedüli mód tehát, mely mintegy alkalmat nyújt, hogy az antik világot meglátogassuk az, ha nyelvét és irodalmi műveit tanulmányozzuk és ezen tanulmány által költőivel, szónokaival, történetíróival társalgunk. Minden idegen nyelvből fordított gondolat, legyen az bármiképen kifejezve, sokszor csak hideg élettelen kőszobor és nem életteljes kifejezése az eredetinek, melyet más nyelvnek erélye és ügyessége csak ritkán pótolhat. Még a legműveletlenebb nyelvek is bizonyos szókban és szólásmódokban vagy a szófüzésnek különös sajátságában jellemzetes szépséggel bírnak; és minél gazdagabb és tökéletesebb a nyelv, annál inkább fokozódik a szépség is. Valamely költemény vagy beszéd tartalmát a fordítás elég pontosan tükrözheti ugyan vissza, de minden, mi a szónoklat kecsét és a költészet báját képezi, a nyelv, mely dallamossága és gondolatok fűzése által gyönyörködtet, a képzelet ékessége, a nemzeti és fesztelen géniusznak erőteljes fellengése, melyben fó'leg a görögök és rómaiak remekírói kitűnnek, mindezt csak az eredeti műven érthetjük és élvezhetjük. Homerost mindig csak görög nyelven olvashatjuk; Vergiliusnak szépségét, egyszerűségét és magasztosságát még nem élvezte az, ki az Aeneist, Georgikont és a bucolikákat nem latin nyelven olvasta. — Minden fordítás tehát, legyen ez a leghívebb, mind ezekből nem adhat egyebet vissza, mint tökéletlen fogalmat. Különösen áll ez a költőknél, kiknél az eszmemenetek egész sora sokszor egyetlenegy szóhoz van kapcsolva, mit semmiféle nyelven vissza nem adhatunk. A régi nyelveknek nemcsak az élő nyelvektől eltérő szerkezetük van, hanem költői symbolikával is bírnak, mely gyakran egyetlen egy kifejezéssel a képek egész csarnokát hozza szemünk elé, mely fordításban rendesen kivész. A fordítások — mondja Hegel egyik gymnasiumi beszédében — hasonlítanak a mesterséges rózsákhoz, melyek alkat, szín- s talán még szagra nézve is hasonlók lehetnek a természetes rózsákhoz, de az élet kedvességét, gyöngéd finom lágyságát nem érik el. A nyelv a zenei elemet teszi, mely a fordításban eltűnik: ama finom illatot, melyen keresztül a lélek rokonszenve magát érezhetővé, élvezhetővé teszi, de a mely nélkül "a régiek művei illata vesztett rajnai borhoz hasonlók.

Ha már a classicus irók sikeres megismeréséhez csak ezen nyelvek alapos tudása által lehet jutni: kétség kívüli dolog,