Evangélikus főiskola, Pozsony, 1880

7

Non audet nisi qui didicit dare; quod medicorum est,

Promittunt medici; tractant fabrilia fabri :

Scribimus indocti doctique poemata passim.

Ep. II. 1. 103—117.

Hogy a római költészet ily fejló'dése után, mire — min érintettük — nagy befolyással volt a Róma állami életében beállott nyugalom, a politikai élet teljes átalakulása és magas állású férfiaknak a művészet iránti szeretete és rokonszenve, — változatos és különféle alakulást nyert: az igen természetes; valamint az is, hogy másfelől ki nem kerülhette, hogy bizonyos szélsőségekbe ne jusson, a mint ilyen abnormitás a tudomány és művészet minden ágában előfordulhat, hol avatatlanok is kontárkodnak.

Egyéb irányok mellett, melyekbe avatatlan kezek szorították a költészetet, főleg két főirány iparkodott érvényre jutni, és uralmát megalapítani. Egyikét antik rómainak nevezhetnők, mivel conservativ jellegű volt; tárgya a dicső múlt ábrándja, csak a hajdankor költőit tartotta bámulatra méltóknak és utolérhetetleneknek, a jelentől idegenkedett és azt lenézte. A másik irányt különczködőnek mondhatnók, mert sajátszerűsége abban állott, hogy mind a formában, mind a tartalomban képtelenségeket hajhászott. Mind könnyen elgondolható, a tehetség hiánya újat alkotni és ama ferde nézet, hogy a letűnt boldog multat legalább a költészet termékeiben kell vissza idézni, sokakat vont az elődök egyszerű költési modorához, és ama szívóssággal, mely a régihez vonzó előszeretet sajátsága, kényszerítette őket, hogy antik irányban haladjanak. Épen olyan természetes, és egészen magától érthető, hogy mások, kik talán a nagyobb számot képezték, az eredetiség utáni törekvésben és az újabb Ízlés kívánalmai kielégítésében annyira neki adták magukat költői ösztönüknek, melyet Horatius költői őrjöngésnek, „rude ingenium- nak nevez, hogy mind a forma tekintetében zabolátlanságot hoztak napfényre, mind a tartalmat képtelenségek által annyira eltorzították, hogy működésök a költészet méltóságát lealacsot nyitotta, a mint az parlangon maradt tehetségek és a fékevesztett képzeletnél rendesen előfordulni szokott.

Mind a mellett nagy tévedés volna azt állítani, mintha ezen korszakban, mely a római szellemi fejlődés tekintetében elvégre is a legjelentékenyebb, — ama gáncsok miatt, melyeket