Evangélikus főiskola, Pozsony, 1865

9

vezérli. A végzet fagyos parancsába így a szív érdeke az élet melegét önti; a vas kényszerűséget lelkesítő kötélylyé teszi az emberi szenvedélyek mozgalmas árja; a magán boszú így a történeti missio hátterében ezzel nem csak esetlegesen, de lényegesen összefügg. A nyugati és keleti eposz, a hűn regekör és a Nibelungen szálai egymásba fonódnak. A közvetítő — Ildikó. — Hogy mily fontos szerepet szánt költő ezen alakjának, kitűnik abból is, hogy trilógiája tervezett második részének „Ildikó“ czimet ad.

IV.

Hogy mért irt Arany Attiláról naiv eposzt, már fölebb megkísértettük magyarázatát adni; s hogy az ily eposzban az elbeszélés ószerűen naiv formája nem affectatio — a mint a költő maga nyilatkozik, a dolog természetéből foly. E naiv-ószerű színezet elömlik az előadás egész módján, mint részletesen a nyelven. Hogy miben áll ez a naivság, könynyebb érzeni mint érteni : elég, hogy az előadás folyama, mely minden keresetttői, mesterkélttől menten — az érzelmek közvetlen, szabad nyilvánulásában a gondolatoknak mintegy öntudatlan kifejezésében gyönyörködik, oly háborítlan nyugalomba — hogy úgy mondjam

— otthonos hangulatba ringat, mely a legtisztább költői élvezet tanúsága. Homér egyszerűségében nyugodt és derült elbeszélése, a biblia naivságában magasztos előadása teremt ily kedélyhangulatot. Nem a magasabb cothurnusu költői irály öntudatos, gyakran aggságos kritikája, hanem a mindent elfogulatlanul elmondó, kritikátlan gyermeteg hang, a természetnek szívből és szívhez szóló genuin hangja lengi át Arany naiv eposzát. A költő nemes-tiszta ízlése gyakorolja a kritikát.

— Hogy csak nehány példáját idézzem ama megragadó, kendőzetlen s mégis ragyogó szépségű naivságnak, Attila szavait említem, melyekkel viszontlátott nejét fogadja :

„Beh szép vagy, öröm vagy, én gyönyörűségem!

Bizony annál is még szebb vagy te ma nékem,

Mikor első ízben palotámba jöttél,

Világ szép asszonya, te az enyim lettél“ stb. (V, 62. és 63. 1.)

vagy Gyöngyvér vigasztaló besaádét az aggódó Budához:

„Jer, édes uram, jer! ülj ide mellém le,

Szegény bús fejedet, jgy, hajtsd az enyémre;

Ifjú öröinidben részem vala hajdan :

Feles feleséged hadd’legyek a bajban“ stb. (X, 17^ I.)