Evangélikus főiskola, Pozsony, 1865

4

Feleletül büszkén mutathatunk „Buda halálára“. A mi első pillanatra lehetetlennek látszik : Arany megteremtette a hiányzó magyar naiv eposzt; művészete kohában felolvasztá legősibb regéink nemes anyagát, anélkül hogy eredeti üdeségükről az ifjú természet és primitiv élet bélyegét letörölte volna, és „Buda halálában“ Priscus rhetor hun bárdjainak öntudatlanul költői hangja üti meg füleinket, megnemesítve a 19. századbeli magyar dalnok öntudatosan alkotó művészereje által.

A hűn regék nemzeti ősmondáink gyöngyei. Miként a trójai Aeneasban és Ascaniusban a római, úgy a magyar Etele daliáiban tiszteli őseit, hazája első megalapítóit. S épen minthogy e hűn regék a magyar regekör legősiebbjei és legprimitívebbjei; épen minthogy a mondái clair-obscur, a titokszerű félhomály, melyre világát a legtávolabbról veti a történet, a történeti eseményeket fatamorganákként, a történet hőseit óriási mérvekben tünteti föl; épen minthogy ama regék hőseit a természeti meg nem tört erő közvetlen sugallata hajtja s „agitante calescunt illo“; szóval minthogy ama világ, ama élet légköre a közvetlen természetiség, a naivság : — épen ezért tartja költőnk joggal képtelen vakmerőségnek Eteléről a virgiliusi „Anna virum- que cano“ hangján zöngeni. A rideg jogi államélet, a római bevégzett államrendszer fagyos hatása megérzik az állam megalapítását zengő költőn is, kinek kiszámított, mesterséges architektonikáját nem lengi át többé utólérhetlen mintaképének, a homéri költészetnek naiv lehel- lete, „man merkt die Absicht und man wird verstimmt“.

Eteléről szóló eposz csak naiv eposz lehet. Ki Etele korát zengi, oly hősöket zeng, kik mintegy öntudatlan viselői a történeti eszméknek, kik nem - reflectáló genialitással s az emberi szenvedélyek és indulatok egész intensivitásával — kétely és habozás nélkül törnek czéljaik felé. E reflexiohiány, e tettvágy — gondolatok által meg nem zavarva és meg nem bénítva, Shakespeare kifejezése szerint még nem „sicklied o’er with the pale cast of thought“, az öntudatlan buzgalom és törekvések ezen anti-platoi, daemoni vonása : mindmegannyi jellemző oldalai a naiv természetiségnek. És épen e természetiség költői kifejezése, a naiv eposz — eposza a hatalmasan lüktető népi és nemzeti életnek, mely „nem tudva,ahonnan jő, és hova megy“ — öntudatlanul futja történeti pályáját ,1 eposza a még korlátlanul hullámzó erő ki- és túláradásának, eposza * még alaktalanul forrongó történeti viszonyoknak, az állami élet n\g nem állapodott jegeczesülési folyamának \