Evangélikus főiskola, Pozsony, 1859
13 meretek a szókban rejlenek. A szók értelme a dióhéjba szőrűit elmélet. Minthogy minden szó jegy és megjegyzet egyben : bizony megtörténik, hogy bírjuk a szót mint jegyet, annak megjegyzete nélkül. Akkor a szó a valóság nélküli alak. így keletkezik, fájdalom, a tudományosság nélküli irodalom. Mert, nemde sokan, a nyelv puszta mindennapi bírása mellett mohón fogtak a künyviráshoz! így létrejött az ihletnélküli költészet: mert az ihlet a lelkitudat élesztője: a tudatbőség nélkül pedig sovány a beszéd. így áldattunk meg a nemtőjétől fosztott műveltséggel, a szív hajlama nélküli kegyelettel; így száz meg száz baj szállott, melyekben sínlik a mostani kor. Még nehezebb felfogni az érzetet, s azt a beszédbe átönteni. Kurjongatni, sopánkodni, jajgatni tudnak: de azt külön tárgyasftni és leírni nem képesek. Azért sokan hatalmasan ajánlják a remek művek szónokolását, hogy bár szinlett feljajdu- lással a szív húrjai rokon zengedezésre bírassanak. Veszedelmes, a csömört indító külsőségre vezető módszer! A baj az, hogy nem a felszínen van az érzületek varázsvára. Az elmélet az érzületek szerzésén tudatilag bizonyossá teszi: hogy az ismeret és érzület hatnak egymásra; és hogy e hatásközben szemmel tartandó és feljegyzendő az érzület. Az érzetről is csak akkor valami elfogadhatót mondhatni, ha annak alkatrészeit megkülönböztetni lehetne. Az okosság éber használata ebben is támasz. Az okos lélek mindenkor és mindenütt többegyes; még akkor is, midőn érez: mert akkor is különböztetheti érzetét énjétől. Okoslelki eredmények nem mint könyvtári ismeretek, melyek egymás mellett, s tán egymás ellen is pusztán állnak. Az okoslelki ismeretek és érzületek élnek, hatnak és áthatják egymást: s mindaz tudatilag megy végbe. Hadd hassanak tehát csak egymásra, hadd küzdjenek harczolva. Oly erőfeszítésből majd fejlődik meleg, sőt világosság: a mi a szellem országában annyi, mint igazságérzet és erős meggyőződés. E harcz áldozatjai nem is lesznek mások, mint az ismeret faltjü kinövései, melyeket az érzület rokonainak el nem ismerhette, s épen azért veszni engedte. De a mely tudatok megállották a tusát, azok szívvérré váltak az érzületben, s annak idején egyesült erővel nyilatkoznak. Épen azért int az elmélet, hogy az alkalmon kell kapni. A lelki én tehát észre veszi a nyert ismeretet, s ennek önmagára való hatását is külön szemléli s tudja. Az ismeret hatásából a lélekre keletkezett tudat az érzet. Az ismeret részein tapad az érzület. Az éntől tehát ne választasd el az ismereteket: szajkómódra ne hozd elő őket. Hasson ismeret a tudatra. Testileg is csak akkor jajdulsz fel, midőn fájdalmasan meg vagy illetetve. Az ismeret hadd széledjen el a tudaton, mint a napsugár a vizcseppen; hadd villanjon tündéres alakzataiban, mint a sugár a szivárvány bájaiban. És valamint a feljajdulás önkényt követi a fájdalmat: úgy önkényt felelnek a tudati nyilványulások is a tudatra lett hatásoknak. Hanem te fel is fogtad a tudati hatást, és mégis hallgatsz. Ne késedeltmjzz, ne fösvénykedjél: hanem tüstént igyekező kinyilatkoztatni a mi tudatodban történt. Az ismereteket add elő azon fokkal kapcsolva össze, melyen öszhangzásukkal, méltóságodhoz rokonságukkal, jóléted
