Evangélikus főiskola, Pozsony, 1859

20

tetője és szentesitője azon istenkép, mely az emberben mint szikra a hamu alatt tenyészik: akkor látom és érzem, mi cselekvéseim valódi becse és rugója; látom és érzem, minőnek nekem és másnak lennünk kell. Csak ha ezen belső ember mintegy felocsódott az álomból, egyszersmind él s tudja, mert legbensőleg tudja, mit? s mikép kell tenni? Oly tudat a viaszba, sőt érczbe vésett szózat, melyet sem eltörölni, sem elaltatni, sem eltántorítni többé nem lehet. Oly mozgás nem felületes és múlandó, hanem a tengernek mélyéből) felháborodása, egész erőveli s minden cseppjeiveli hatolása. A tartalom felületesb vagy mélyebb felkarolása és léha vagy méltányos hozzálátássali fölterjesztése, a művészeti munkák hatályának maradandósága vagy múlandósága felőli jóslat. Elvitázhatlan áldott lelkesítő hatású a következő szívömlés:

Orvosomhoz, Gróf Teleki Ferencitől.

*

Oh! ne nézzed erem vér-e?

Ne kérd, lestem ételt kér-e?

Aluszom-e csendesen?

S kedves-e még a jó ital?

Tudományod, vigyázz, megcsal,

S majd nem ítélsz helyesen.

Tudok én egy életmérőt Mindeneknél többet érőt

Hufeland és Brownén túl. Azt magamról jelenthetem, Hogy csak ebből ismerhetem, Jól vagyok-e vagy roszul.

De ha ember társam javát,

S a nyomorúlt kérő szavát Süket fülem nem hallja; Ha más jajját csak hidegen Nézem úgy, mint egy idegen, Ekkor itt a nyavalya.

Mig az erény s emberiség Nemes tüze szivemben ég,

S értek mindent elhagyok: Mig szívem kész szent hazámért Feláldozni minden csepp vért, Addig épen s jól vagyok.

S ha végiére a virtusnak Szent lánczai már nem húznak, Nyavalyám nagy erőt vett; Említsd akkor kedves hazám,

S hogyha mégsem mosolyog szám Tudd, a halál közelget.

Kisértsd még ezt: kedveseim Nevezd rendre, s gyermekeim Áldott feleségemmel;

Ezen ismert édes hangra Ha nem ébred orczám lángra Megholtam már, temess el.

Boleman István.