Evangélikus főiskola, Pozsony, 1859
17 sok felibe, mig a „legyen“ szóra egymásban, egymásmelleit és egymásfelett megálla- podniok kellett. A művész az eszmei chaost és világot magában hordja. — Látom őt, miként majd ülve, majd kelve és járva megbékéltetni és megegyeztetni igyekszik az eszme elemeit. Gyakran, a mi sikert Ígért, élesb megpillantásnál a párázat foszlányaiban el—eltűnik. Már is a kétségbe-esés szélén rengett, midőn egyszerre, — isteni ihlet volt az, — alakulni, idomulni kezdenek az eszmei elemek, — és az eszme maga épségében áll a kéjörömében magán kívül levő művészben. — Ha! mely lenge, tiinedékeny birtok az eszme. Hogy megtartsa, lemond a világról. Átszellemült egész teste; sápadt arcza, lelkesedett szeme, s egész állása nem a földi göröngyre, hanem világi viszonyokra mutatnak. Olyan lehetett Demosthen, Cicero; olyannak rajzoltatik a hatalmas szónokiam Brougham; olyanok, saját vallomásaik szerint a művészek, mert „summi oratores in dicendi exordio permoventur.“ Cic. de Orat. 1, 27. — Az ihletett művész tehát az ihletés tartalommal hasonló a Virág- bimbóhoz, mely csak a zephyr lágy lendületére, és a meleg eső ápolására vár, hogy a méhében rejlő tündért varázs színekben és alakokban kitüntesse. Oly művész lelki igyekezete abban áll, hogy az egész tartalmat tárja elő; szive részének halála az ő eszméje részének veszte. Mást nem Iát, mást nem hall, mást nem érez, mást nem hisz, mint szive lelkét — eszméjét. Nincs ott helye a czifrának, a cziczomának, az éhes czi- kornvának: mert honnét keletkezhetnék is az ilyenekre szükséges erő: a művészben mind valóság, jellem és élet. — így keletkezik leiken belől az eszme. Még csak a tökély tekintetéből érintjük meg, miszerint az okossági életen épülvén a dalmai élet, korántsem elegendő csak az aestheticai, vagyis az eszme sikerült tárgyasításából keletkező gyönyört számba venni. Az okosság egyszersmind egyeztető erő; azért tör a mindeniség összhangoztatására, és csak az egyetemességgel való rokonsága mellett ép és teljes. Az okossági élet nem vetheti meg az erkölcsi, vallási, igazsági, a viszonyok illendőségében nyugvó érzületeket. Tökélyetes dal— maeszme annálfogva csak akkor felel meg a maga jellemének, ha mindennel, a mi jeles és nemes párosulva, az aljast, az alávalót körétől messze tartani fogja. Vagyis az eddig mondottak folytán a dalmaelmélet a dalmaeszme tökélyét összpontosítja akár- mely dologról a józan okosság által szerzett ismeretek és érzületek beszédi megele- venítésében. Végső követelés a dalmaéletre a dalmaeszmének lelken kívül megfelelő beszéd általi kiállítása. Bizony isteni mesterség a gondolatot hanggá vagy alakká átváltoztatni; a gondolatot a szóba varázsolni és a szóból bizton kitüntetni. Azért, ha oly tökélyes dalmaeszméd is van, mégsem bizonyos, hogy jól elő is adod. Sok a tudós: a valódi művész kevés. Sokan próbálták a lelki cselekvényeket az anyagon a szobrok és képek által kitüntetni; Pláto philosophiáját például gondolkodó férfiúval az égre, Aristotelesét a földre szegzett szemeivel. Az eredmény homályos maradt. Lelki működések tárgya- sítására legsajátosb eszköz a beszéd: mert a beszéd az okosság képe. A beszéd mint2
