Evangélikus főiskola, Pozsony, 1853
Nagyon sok idő kellene minden ebbeli érdemeit kitüntetni. S mely nyelvböngésznek figyelmét nem köti le annyira a sok gyönyörű gondolat és tett, bogy megfeledkezik ügyelni a szép szóra? Az ige kezelésénél emberül érti magát fordítónk szakában. Tiszteli mind a két nyelvnek szellemét. Némely kitétele első tekintetre hellenismosnak látszik, tovább vizsgálva látjuk, hogy magyaros fordulatnak is illik. Legtöbb jót itt is az analógia termett, a többit a fordítónak leleményessége teremtette. Ki rá érne a Sz. I. használta minden fegyvernemű igesereg fölött gyakorlott vezéri szemmel szemlét tartani és a létszámról az érdekelteket hitelesen tudósítani, köszönetét érdemelne másokén kívül Czuczor szótáriró hontársunktól is, kinek ez által kezére cselekednék. De a dolog valóban nehéz; Homerosnak és Szabónak ugyan nem, mert ők a legnehezebbet p. o. a hajók és a daliák elősorolását a musára bízzák, ki mindentudó istennőül végig énekli, s a tiszteletdíjt az énekelt tudhatlanért kegyelt költőjének engedi által. A programmirás sokkal újabb dolog, semhogy musája lehetne. Ezért minden tisztelettel kérjük a nyájas olvasót, engedje meg, hogy csak néhány szál igekatonát mutathassunk be neki — a harcnak kemény törvénye szerint — válogatás nélkül, az egész szép hadat úgy is maga szemlélheti, mihelyt akarja, még pedig helyt állva. A benható igék némelyeivel Szabó István Vörösmartynak nyomán úgy bánt, mint Caesar Galliában a tizedik légióval, t. i. felültette, huszárrá tette, áthatóvá. Az istennek megadják a fogadalmat, habár az nem állta imájokat. — A magyar ember eddig várva1) várt arra, a mit kérve kért, olykor kötve, néha nem kötve is hitt, de ezentúl vágyva fog vágyni a jobbra, és ha teljesülend szíve óhajtása, örülve örülend, a nélkül hogy másnak kárát örvendené; bízva bízni csak abban lesz hajlandó, mit tudva tpd, a mit nem tud, aziránt tudakozza a tudal- mast, mint a trójai hősök, kik viadalban erényzeni elsők, az ütközetet felocsítni, kifáradt bajtársaikat felüdítni szivélvlyel sietnek. A gyávát ott szóra teszik és veszik, csúfo$ csúfjára neki. Az ádáz, hadrontó Ares téltúl azaz köröskörül vagdal, szúr, dúlfúl és kaszabol, a bátort is addig üldi, mig átveri kereszlűle a dárdát, és tagjait vagy térdit oldja. Az elesettnek hullájához többször tér vissza a csata mérge siralmas rettentőn, míg végre jó bajtársai felkarolva elviszik, máglyára fektetve elégetik, össze lom vádi hamvait eltemikvagy elsirolják, a sír felé pedig halmot domboznak. A mit tudnak,arról szerényen azt mondják,hogy sejték, azután sejdítik és ha sajdítják, tudásuk bizonyos. A mit nem tudnak, de tudni szeretnének, arra azt mondják: Ha ezt sejdíteni hatnám! Az éhszomjas etten evett és ittan ivott, untalan unszolás nélkül. Perpatvar nincs nálok, legfeljebb kis törzsöngés, a csatátóli tovalét és távoliét mia. Ha rósz hírt vől hazádból, gonoszul elhamvada kedved, mint Pénelopénak, kit az isten tenger búval szeretett meg elannyira, hogy bánata mindig újra virágzik. Hephaistos mind a mellett hogy bénít és sántít, biccent és biceg, untalan dolgozna, hogy ne hiány7) Minden (íjabb nyelv, mely a régiekkel mérkőzik, azt tapasztalta, hogy a hellen és latin nyelvnek némely sajátosságait különös szerencsével szakasztott másban képes elénk állítani. Mely nyelv tudnáKrisztusnak ezen szavait jobban fordítani a magyarnál: ’ E7ztíí’>i>la ém&ófjtyoa rouro zb Tzú.ayu. tpayetv fjied' b/twv npo zób fi.s nads7v Luk. ev. ?2, 15. vagy ezt: yyipa yv.ipzt?
