Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009
Halász Alexandra: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2009
Szeptember 10-én bocsátotta forgalomba a magyar és az osztrák posta - a német postaigazgatás egy nappal korábban - a határnyitás 20. évfordulója alkalmából közösen kiadott bélyeget Hegyeshalomban. Az igen reprezentatív ünnepségen öttablós válogatásunk mutatta be az Európa-bélyegeket. A tablókon a frissen kiadott bélyeg grafikai változatait, az alkalmi borítékok rajzait és a bélyegzőket is bemutattuk. A hegyeshalmi átkelő közelében tartott ünnepségen egykori határőrök, szemtanúk, újságírók emlékeztek a húsz évvel ezelőtti történelemformáló eseményre. Személyes hangvételű beszédet mondott Rudolf Jettmar, az osztrák posta vezérigazgatója, Kari Diller német pénzügyminisztériumi államtitkár és Szivi László úr. Az ünnepélyes forgalomba bocsátást operettmuzsikával emlékezetessé tett vacsora követte, ahol a Hírközlési Múzeumi Alapítványt az igazgatók képviselték. Ezzel az úttal összekötve sajnos el kellett hoznunk a győri Xantus János Múzeumból az ott lebontott magyar állandó bélyegkiállítás anyagát. Szeptember végén a világ sportvezetői Budapesten találkoztak. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Mabéosz felkérésére a nyári olimpia témájú bélyegekből készítettünk kiállítást, amelyet a Magyar Sport Házában lehetett megtekinteni. Szeptemberben ismét nagy munka várt ránk. Az új múzeumi koncepció értelmében évente két nagy időszaki kiállítást készítünk: az egyik a nagyközönségnek szóló, népszerű témájú bemutató, míg a másik kifejezetten a filatéliai szakmai közönségnek szól. Ez utóbbi követelménynek nagyszerűen megfelelt a 2009-ben fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Magyar Filatéliai Tudományos Társasággal közösen készített Rejtőzködő ritkaságok című kiállítás. A Mafitt által szervezett Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozó A Rejtőzködő ritkaságok kiállítás részlete 94