Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Halász Alexandra: Historia domus – Bélyegmúzeum, 2008

Decemberben a XI. kerületi Bélyeggyűjtő Körnek Szabó Jenő tartott előadást Konecsni György bélyeggrafikai munkásságáról. A Bélyegmúzeumban egész évben folyt a vízjelkutatás a Térfi-gyűjtemény papírjain. Elsősorban Szabó Jenőnek köszönhetően számos sajtótermékben jelent meg filatéliával kapcsolatos írás. A teljesség igénye nélkül: Lupe Magazin, Helyi Téma, Népszabadság, Kamion Magazin, Süni Magazin, Postás Dolgozó, Bélyegvilág, Metropol. December 13-án a 2008-ban megalakult MAPAVIT, vagyis a Magyar Papír- és Vízjel­történeti Társaság tartotta közgyűlését a Bélyegmúzeumban. Természetesen nemcsak a jelen, hanem a jövendő szakembereivel való kapcsolatunk is fontos: speciális, szakmai foglalkozást tartottunk a Postaforgalmi Szakközépiskola és a Nyomdaipari Szakközépis­kola diákjainak, valamint gyakorlatot a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszéké­nek papírrestaurátor hallgatói számára. 2008-ben is folytatódott a Bélyegmúzeumi beszélgetések című előadássorozat, ame­lyet a Lágymányosi Bélyeggyűjtő Körrel hagyományosan közösen rendezünk. A neves filatelista előadók és előadások témáját táblázatba foglaltuk. Január 19. Horváth Zoltán Visnyovszki Gábor Postatörténeti dokumentumok elemzési problémái Után- és visszaküldött postai dokumentumok Február 16. Dr. Nagy Ferenc Hadvezérek, Nagyasszonyok, Szent Margit Március 22. Burján Andor Szekeres Sándor Országos bélyegkiállítások alkalmi bélyegei az előfutárokkal együtt Magyar sportbélyegzések és sportbélyegek 1950-ig Április 19. Dr. Somogyi Tamás Lente István Francia bélyegtörténet. IV. rész Perfinek, céglyukasztások magyar bélyegekre Május 17. Dr. Fazekas János Gidófalvi Péter Adalékok az I. világháború megszállási bélyegeihez Csalárd bérmentesítések: Mit nem vesz észre a posta? Szeptember 20. Burján Andor Czéh Károly Országos bélyegkiállítások alkalmi bélyegei az előfutárokkal együtt A kék Merkúr-fejes hírlapbélyegek az 1852. évi Die Biene című, Morvaországból Magyarországra érkező hetilapokon Október 18. Fülöp Sándor Dr. Lővei György Bélyeg ívszél nyomatok Csehszlovák légiposta 1920 és 1939 között November 15. Dr. Fazekas János Bondor László Adalékok az I. világháború megszállási bélyegeihez Pest-Budáról feladott postai küldemények különlegességei, érdekességei December 20. Székely László Czirók Dénes MÁV értékesítési illetékbélyegek Krajcár-Turul vegyes bérmentesítések Az előző évekhez hasonlóan 2008-ban is részt vettünk a Múzeumi Sajtókávéház ren­dezvényein. Kapcsolatot tartottunk a museum.hu honlappal, és rendszeresen aktuális in­formációkkal, képekkel frissítettük a Bélyegmúzeum honlapját is. A 2008-as esztendőre vállalt munkatervi feladatokat hiánytalanul teljesítettük. Az évet az előzőekhez hasonlóan házi karácsonyi ünnepséggel zártuk. 88

Next

/
Thumbnails
Contents