Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008-2009

Bartók Ibolya: Nagy elődeink: Nádasi Tersztyánszky Ákos

A Tersztyánszky házaspár, 1936 Családi körben a balatonalmádi postásüdülő előtt, 1937 zenetanámővel.42 A családi legenda szerint a tragédia után Tersztyánszky Ákos igazi úriember módjára tiszteletét tette a társasá­gi életből általa jól ismert özvegynél, hogy felajánlja szolgálatait. A figyelmesség bizo­nyára jól esett a bajbajutott özvegynek, hi­szen a látogatások egyre gyakoribbá váltak, s beszédtémájuk is akadhatott bőven, ugyan­is bár a szóban forgó három személyt a név- azonosság ellenére sem fűzték közeli roko­ni szálak egymáshoz, mindhárman az egyik legrégebbi magyar nemesi család, a nádasi Tersztyánszkyak leszármazottai voltak.43 A kölcsönös szimpátián túlmutat azonban, hogy az akkor már vezérigazgató Tersztyánszky Ákos végül életre szólóan ajánlotta fel segítségét a nálánál 22 évvel fiatalabb asszonynak, biztos hátteret kívánván nyúj­tani az apa nélkül maradt két gyermek - Mária (1921) és Ödön (1929) - felnevelé­séhez is. Házasságával szerető családra lelt, amelyben nevelt gyermekeinek gondtalan gyermekkort biztosíthatott, s feleségének igazi társa lehetett. Húsz évig lehettek egy­más segítőtársai, felváltva egymás támaszai. Felesége mindenhová elkísérte, munkájában támogatta, az 1950-es éveket jelentő nehéz időkben pedig követte a számkivetettségbe. Az egykori vezérigazgató pályája során a személyzet egyesületi életében is részt vett. Megalakulásától tagja volt a Magyar Királyi Posta Jogász és Mérnök Tisztvise­lői Országos Egyesületének, s több alapító-, későbbi vezetőtársával együtt hű maradt az első igazgatóválasztmányi ülésen megfogal­mazottakhoz, miszerint az érdekképviselet mellett az egyesület elsődleges célja az, hogy „segítse a felsőbbséget nehéz munká­jában; tanulmányozza a reformkérdéseket, s tegyen javaslatokat a szolgálat érdekeit 42Zugliget-Városmajor római katolikus plébánia által kiállított házasságlevél. Budapest, 1936. június 3.; Házassági anyagkönyvi kivonat. 1941. június 8. 43Tersztyánszky Ákos régi magyar nemességét 1938-ban igazolta. Belügyminisztériumi bizonyítvány. Buda­pest, 1938. február 23. 140

Next

/
Thumbnails
Contents