Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008

Bartók Ibolya: Az önálló magyar posta fejlődése 1867 és 1944 között

Az ő kezdeményezésére adták ki 1897-ben az 1867 és 1897 között megjelent szabályrendeletek gyűjteményét is, amely rendszerbe foglalta a sokszor egymásnak ellentmondó intézkedéseket. Nevéhez fűződik még a távíró- és távbeszélő-szolgálat újjászervezése, az országos és törvényhatósági távbeszélő-hálózat kiépítése, a budapesti városi telefonhálózat megváltása, állami kezelésbe vétele és modern új palotába, a Teréz Távbeszélő Központba való elhelyezése, illetve a központi távíróhivatal átalakítása. Vezetése alatt, 1906. szeptember 1-jén jött létre az Előre hajó mozgó állomása és a fiumei tengerparton berendezett fix állomás között a magyar rádiózás születésének tekintett első sikeres rádiókísérlet is.

A postaszemélyzet anyagi helyzetének javítása érdekében is igen sokat tett, különböző pótlékok létesítését és a részjutalék rendszeresítését érte el. Legnagyobb érdemének azonban az 1907. október 8-án Ausztriával megkötött vám- és kereskedelmi szerződés tárgyalásai során nyújtott teljesítményét tartják, ugyanis 40 évvel a kiegyezés után a magyar posta teljes önállóságát csak ez az egyezmény hozta meg, amely végre kimondta, hogy „a postát, távírdát és távbeszélőt a két állam mindegyike saját területén önállóan szabályozza és igazgatja”. A kortársai által is nagyformátumú, humánus és igazságos elöljárónak tartott Szalay Péter 1908. november 9-én életének 62. évében váratlanul hunyt el. Pár hónappal a halála előtt, postai szolgálatának 40. évfordulója alkalmából írták róla a következőket: „Azok a fényes eredmények, amelyek a magyar postát, távírót és távbeszélőt a nagy kultúrnemzetek hasonló intézményeinek magaslatára emelték, úgyszólván mind az ő tiszta, fényes nevéhez fűződnek. Az ő vezetése alatt kerültek ennek az intézetnek az élére olyan férfiak, akik vele karöltve a magyar posta intézményét a megbízhatóság és a tökéletesség szinte utolérhetetlen fokára emelték. ”7

E vezérférfiak közül nevezték ki 1909. február 26-án utódát, Follért Károly8 (1859— 1942) posta- és távírdavezérigazgatót is, akinek tehetségére, széles látókörére, óriási munkabírására már Baross Gábor is felfigyelt, sőt a miniszter számos rendkívüli reformfeladattal bízta meg, például a posta és távírda egyesítésekor az egyesített személyzeti státus rangsorozatos összeállításával, amely ezt követően a változások figyelembe vételével évről évre megjelent. Szalay Péter elnökigazgatói kinevezése után Follért Károlyt az elnöki ügyosztály, azaz az elnöki és pénzügyi ügyek vezetésével bízta meg, illetve saját maga alkalmankénti helyettesítésével. Tehát a háttérből minden Szalay által kezdemé7 Sz. n. Szalay Péter (1868-1908). A posta, 1908, 14. szám, 1-2. p.

8 Follért Károly: 1859. június 24-én Eszéken született. Középiskolai tanulmányait Sopronban, illetve Nagyszebenben végezte, ahol édesapja, Follért Ferenc postaigazgató volt. Allamtudományból és államszámviteltan- ból már Kolozsváron államvizsgázott. A posta szolgálatába 1877-ben lépett, s a Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron teljesített kezelési szolgálat után két évig mozgópostás is volt. 1881-ben a budapesti főpostára, 1884-ben a budapesti postaigazgatósághoz, 1885-ben a minisztérium postaszakosztályába került. Az ekkorra már kiváló szakemberré vált postaigazgatósági fogalmazót 1891-ben posta- és távírdatitkárrá, 1893- ban tanácsossá, 1896-ban igazgatóvá, 1904-ben főigazgatóvá, 1909-ben posta- és távírdavezérigazgatóvá nevezték ki. Érdemes munkásságát számos elismeréssel jutalmazták itthon és külföldön egyaránt. 1897-ben az orosz Szent Anna-rend II. osztálya, a szerb Takova-rend III. osztálya és a japán Szent Kincs-rend IV. osztálya, 1906-ban a Lipót-rend lovagkeresztje, 1909-ben a spanyol Katolikus Izabella-rend csillagos középkeresztje, 1911-ben a román Koronarend nagy tiszti keresztje csillaggal, 1914-ben a Signum Laudis, 1916-ban a Szent István-rend kiskeresztje, 1917-ben a Polgári hadi érdemkereszt I. osztálya, a bolgár Szent Sándor-rend tiszti nagy keresztje csillaggal és a porosz Vaskereszt II. osztálya kitüntetésben részesült. 1942. június 13-án Budapesten hunyt el, 16-án a Kerepesi temetőben búcsúztatták, földi maradványait Bécsben helyezték örök nyugalomra.

98