Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Szabó Jenő: Az ismeretlen Nagymánya-tévnyomat
mó tehát eddig engedi meg az egyik leghíresebb magyar tévnyomat sorsának nyomon követését. Az évkönyvi kézirat-leadási határidő előtti utolsó pillanatokban ugyan előkerült még egy körlevél, ebben azonban csak érintőlegesen esik szó a tévnyomatról, így a Terézvárosi Autó és Motor Club 3/944. II. 22-i körlevele egyelőre egy önmagában álló adalék. Ebben olvashatjuk, hogy a klub 1944. február 11-én tartott előadásán Veres György tagtárs Magyar ritkaságok és különlegességek című gyűjteményének legszebb darabjai között „mint slágert: 2 db használatlan nagymányait” is bemutatott. Több kérdés, mint válasz Számtalan kérdés marad nyitva ezután is. Mindjárt talán a legkézenfekvőbb - legalábbis a múzeumi munkatársak számára: Mi lett annak a 6 bélyegnek a sorsa, amely az 1939. júniusi, névértéken történt eladás - az akkor is sejtett ritkaságérték tudatában inkább ajándékozás - után a Bélyegmúzeumban őrzött 31 darabból ma már hiányzik? Jelenleg ugyanis 25 db postatiszta és egy használt - az enyingi szállítólevélen - van a Bélyegmúzeum birtokában. A használatlanokból 24 az ívmaradékon egybefüggően. A szakirodalom megfogalmazásai néha csak növelik a Nagymánya-tévnyomat körüli homályt, a Magyar posta- és illetékbélyeg katalógus utóbbi éveinek kiadásaiban az 1938. Hazatérés kibocsátásnál a következő mondatot olvashatjuk: „A bevont készlet egy része később kereskedelmi forgalomba került. ” Hasonlóan nem leszünk okosabbak A magyar bélyegek kézikönyve című mű 264. oldalán olvasható, a tévnyomatot ismertető résztől sem: „A bevont bélyegek a Bélyegmúzeumba, egy részük pedig - később - hivatalos kereskedelmi forgalomba került. ” Bizonyító vagy cáfoló adatok híján nem tudjuk, így történt-e, s ha igen, mikor és ki bocsátotta áruba. Legalább ennyire nincs bizonyítéka annak a közkeletűvé vált, szintén A magyar bélyegek kézikönyvében ugyanott olvasható kijelentésnek sem, amely ma már mind kevesebb valószínűséggel bíró feltételezésnek minősül: „ Csak néhány tucat bélyeg került gyűjtői kézbe, mivel a szállítólevélen felhasznált példányok nagy része is visszakerült a postához. ” A Bélyeglexikon 481. oldalán olvasható információ szerint: „A már felhasználtak egy része, a szállítólevelek törzslapjain, szintén a posta birtokában maradt. ” A már idézett katalógus szerint: „A szállítólevélen felhasznált darabok nagy része is visszakerült a postához. ” E szállítólevelek utáni kutatás - egyelőre ismeretlen okok miatt - csak nagyon soványka eredményt hozott a postának. Elképzelhető, hogy - dr. Merza Gyula 1939. június 19-i jelentésére visszautalva - a tévnyomatot értékén kezelő postások közül néhányan kísértésbe estek, saját szakállukra derítették fel, és ha meglelték, értékesítették azokat. Ám ezt a feltevést gyengítheti az a tény, hogy e szállítólevelek nem kerültek a filatéliai piaci forgalomba az elmúlt hét évtized alatt. Márpedig, ha nem kerültek a piacra, akkor valószínűleg a szakírók a postai kezelés szabályainak ismeretében írták - teljes joggal - a fentebbi feltételezésüket. A labda tehát ez esetben a posta térfelén volna. Vagy lappanganak valahol még ma is a szállítólevelek, vagy annyira kevés keletkezett belőlük, hogy csak egy-két darabbal lehet több, még áprilisról, mint amennyit a májusi lista felsorolt. Ráadásul a májusiaknál is kiderült egyről, hogy nem 70 filléres bélyeggel bérmentesítették. Nem kizárható, hogy további egyéb címletű bérmentesítés is lehet közöttük, tovább csökkentve az ún. nagymányás szállítólevelek számát. 186
