Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2008
Bartók Ibolya: Nagy elődeink: Dr. Hennyey Vilmos
letése előtti években nyugalomba vonultak, de a kiadás évében még jó egészségnek örvendtek, esetleg aktív tevékenységet folytattak, sem tevékenységükről, sem halálukról nem nyújthat információt. így volt ez dr. Hennyey Vilmos esetében is, ugyanis a fent már jelzett múzeumtörténeti kiállítás kapcsán azt kellett tapasztalnom, hogy a művei folytán az Országos Széchényi Könyvtár nyilvántartásában is szereplő jeles szakember halálának időpontja ismeretlen. S bár a felfedezés nem volt rendhagyó, hiszen a kiindulópontot évekkel ezelőtt dr. Forster Károly postavezérigazgató-helyettes életének kutatásához is e hiányzó adat szolgáltatta, s adattári feladatként a fotótárunk portréinak feldolgozásakor szintén kutattam születési és elhalálozási évszámok után, dr. Hennyey Vilmos esetében mégis megdöbbentett. A megrázó felismerés tulajdonképpen arra világított rá, hogy milyen nagy is a Postamúzeum felelőssége. Mert ugyan ki kutassa Hennyey életét, ha nem az a Postamúzeum, amelynek munkatársai Hennyey szakirodalmi munkásságának legnagyobb haszonélvezői? Ők azok ugyanis, akik bátran kijelenthetik, hogy dr. Hennyey Vilmos nélkül nincs postatörténet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Hennyey az egyedüli postatörténeti szakírónk, mert ha a legkorábbiak közül is csak a legismertebbeket említem, akkor is több kiemelkedő nevet kell felsorolnom, mint Hübert Károly, Szádeczky Lajos vagy Munkás László. De máig ő az egyedüli, aki a magyar posta ezeréves fejlődését nem szakáganként, hanem egységesen, visszakereshető hivatkozássokkal ellátva s az egész magyar történeti időre kiterjedően írta meg, jóllehet a kezdetektől egészen 1924-ig terjedő munkája során neves elődeinek művei mellett a kiemelkedő szaktudással rendelkező kortársaira is támaszkodott. A Postamúzeum pedig leginkább Hennyeyre támaszkodik. Egy hiányzó adat, egy fontos évszám kapcsán csak azt szoktuk egymásnak tanácsolni, üsd fel Hennyeyt, nézd meg a Hennyeyben, ez alatt értve dr. Hennyey Vilmos 1926-ban kiadott, A magyar posta története című művét. Ebből lett tehát az ún. Hennyey, a köznevesült tulajdonnév, amit a helyesírási szabályzat szerint kis betűvel kellene írni, de mivel ez a szabály csak akkor érvényes, ha a köznévvé válás széles társadalmi s nem pusztán a postamúzeumi tudatban ment végbe, így mi csak a szabad beszédben használjuk köznevesült formában. A jelzett múzeumtörténeti kiállítás adatgyűjtése során, miután Hennyey elhalálozási évszáma az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisából is hiányzott, több más kudarcba fulladt próbálkozás után korunk vívmányát, az Internetet hívtam segítségül, s legnagyobb örömömre a Farkasréti temető adattárában megtaláltam sírhelyét és vele együtt születési és elhalálozási évszámát, illetve a végzettségére vonatkozó téves - jogász helyett mérnök - bejegyzést. S bár ennek köszönhetően a 2006. október 19-én megnyílt kiállítás tablóján már szerepelhetett az adat, kíváncsiságomat a puszta évszám nem elégítette ki. Következő lépésként a 2007. évi munkatervi feladataim közé beépítettem a Postamúzeum története szempontjából fontos szakmatörténeti személyiségek, köztük dr. Hennyey Vilmos sírjának felkeresését, lefényképezését, szükség esetén besorolását az alapítvány által gondozott sírok közé. A temetőlátogatást, Hajdú József kollégámat is bevonva, halottak napjára időzítettem abból a meggondolásból, hogy a sírcsokor szalagjára írott szöveg olvastán hátha egy családtag megkeresi a múzeumot, s így a puszta évszámnál többet tudhatunk meg a mi Hennyeynkről, az ő közvetlen családjáról. így történt. A megtalált és kollégám által lefényképezett sír látogatása után pár nappal dr. Hennyey Vilmos unokája, sírjának gondozója, Amóth Lajosné Homung Zsuzsanna telefonon megkeresett bennünket. A telefonbeszélgetést személyes találkozások követték, s a dr. Hennyey Vilmosról szóló alábbi 155
