Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006

Ifj. Heckenast Gábor: A rozsdabarna szalag születése, virágkora és lassú elmúlása

kok keletkeztek. Erre a célra a megszokottnál szélesebb szalagra volt szükség, amit 2 coliban állapítottak meg. Ezt az eljárást kvadruplex eljárásnak nevezték el.

Ennél az eljárásnál az 50 mm széles szalagot tartalmazó, kb. 46 cm átmérőjű tekercsek súlya meghaladta az 5 kg-ot. így az ezekkel való munka nem volt könnyű. A szalag befűzése is elég bonyolult volt. Arról nem is beszélve, hogy a gépek nagyok, súlyosak és zajosak voltak. Mindez előrevetette, hogy a képrögzítés területén még jelentős fejlődés várható, sőt szükséges. Már az Ampex rendszer kifejlesztése előtt is folytak kísérletek egy másfajta módszerrel. Ezek után elsőként 1959-ben a Toshiba cég mutatott be egy helikális, azaz spirális képrögzítőt. Ennél az eljárásnál a szalag a fejdobot - amely egy vagy több forgófejet tartalmazott - spirális alakban öleli körül 180 vagy közel 360 fokos szögben. A fej vagy fejek a szalagra ferde irányú jelcsíkokat ír, írnak fel. Az elképzelés nagyon bizarmak tűnt, és valószínűleg kevesen gondolták akkor, hogy ez a rendszer lesz az, amely mind a professzionális, mind az amatőr szektorban általánosan elfogadott és elteijedt videorögzítési módszer lesz. Eleinte itt is 50 mm-es szalagot használtak, amelyet hamarosan csökkenteni kezdtek, s végül az 1 collos méret vált általánossá. Az 1 collos orsós szalagot digitális változatban is gyártják.

Az 1956-os Ampex rendszerű VR-1000 típusú készülék súlya 865 kg volt, így elég nehéz volt abban bízni, hogy előbb-utóbb szállítható, hordozható, sőt amatőr videomagnók is használatba kerülhetnek. Pedig nem kellett túl sokáig várni. Néhány kísérlet után a Sony cég 1970- ben piacra dobta a U-matic márkanevű kazettás készülékét. Ez megfelelt annak az elképzelésnek, miszerint amatőr felhasználónak csak kazettás gép adható el, hogy a szalagbefűzés nehézkes feladatától mentesülhessen. Tehát a U-matic eredetileg amatőr célra készült, de olyan jól sikerült, hogy főleg professzionális területen került felhasználásra. Persze még ez a berendezés is nagy és nehéz volt, esetében is csak szállíthatóságról beszélhetünk, nem hordozhatóságról. Kazettája 19 mm-es, vagyis 3/4 collos szalagot tartalmazott.

A fejlődés következő lépcsőfokát a Betamax (Beta) rendszer jelentette. Ennek kazettája még kisebb lett, a játékideje viszont nőtt. A hetvenes évek közepén kidolgozott, ugyancsak a Sonytól származó készüléket igazán közhasználatú célra szánták. Tulajdonképpen ez az eljárás lett volna hivatott arra a szerepre, amit különböző okok miatt végül a VHS rendszer töltött és tölt be még ma is. Ugyanakkor a Beta a televízió-stúdiók legelterjedtebb videorögzítési eszköze lett, különösen a külső felvételeknél használt, kamerával egybeépített, ún. Betacam berendezés.

A szintén japán JVC és Matsushita VHS rendszere ugyancsak 1975-ben, néhány hóAz 5 cm széles szalaggal működő Ampex VR-1200 típusú videomagnó

63