Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Nikodém Gabriella: A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesületének története
9 új tag lépett be, igaz, köztük akadtak valódi lelkes filatelisták is, mint Doszkár Ferenc, dr. Sebők Kolozs, Zarka Elemér, Mauthner Zoltán, dr. Simon Elemér és Térfi Béla. A következő választmányi ülésen a problémaként jelentkező tömeges tagszaporulatot is tárgyalták. Meggátlására az egyik választmányi tag felvételi zárlatot ajánlott, aminek végrehajtását el is határozták, de végül nem alkalmazták. Erre egyébként nem is volt szükség, hiszen a konszolidációval együtt a spekulánsok is kikoptak az egylet soraiból. 1928-ban a vidéki gyűjtők bevonása miatt a taglétszám 114, 1937-ben 138,1938-ban 157 fő volt. Ez 1939-ben meredeken kezdett emelkedni a II. világháború európai kitörésével párhuzamosan, 1941-ben a taglétszám 210 főre nőtt. Magyarország háborúba való belépésének évében a jelentkezők nagy száma miatt az újabb tagok felvételét helyhiányra hivatkozva mégis felfüggesztették. 1942 áprilisában a zárlatot enyhítették ugyan, ám 1943- ban a létszámot 320 főre maximálták, amely létszám maradéktalanul betelt.7 Az egyesület életében a létszámingadozások ellenére végig megfigyelhető volt egy arisztokratikus elzárkózási politika. Amikor 1896-ban megalakult a Budapesti Bélyeg- gyűjtők Egyesülete, Alsó Ödön cikke azzal indokolta szükségességét, hogy a LEHE nem töltötte be azt a szerepkört, amelyet talán tőle meg lehetett volna kívánni. „Hiányzott hazánkban oly hely, ahol a kisebb gyűjtők összejőve, szokásos csereberéiket lebonyolíthatták volna. így támadt többekben az a gondolat, hogy oly egyesületet kell alapítani, amely a szerényebb igényű gyűjtőket volna hivatva kielégíteni. ”8 Mindenki értette, hogy a „megfontolt szövegezés a társadalmi osztályok merev elkülönülésére vonatkozott”.9 A LEHE jegyzőkönyve szerint az egyesület valóban „nem követte azt a demokráciával össze nem függő eljárást, hogy egy egyesületnek bárki tagja lehessen, függetlenül attól, hogy bélyeggyűjtő-e vagy sem, hogy akárcsak fogalma is legyen a bélyeggyűjtésről, és így köri tagságának csak az esetenként megjelenő bélyegek megvásárlása és eladása révén elérhető haszon az alapja”. Ehhez Keil a következő megjegyzést fűzte: „Egyesületünk akkor súly helyezett arra, hogy a tagok csak bélyeggyűjtők legyenek. Akkori viszonyokból következik, hogy csak az intelligencia érdeklődése fordult a bélyeggyűjtés felé, ezért volt az egyesületnek csupa polgári osztályhoz tartozó tagja. ”10 Tegyük hozzá: a polgári osztály felső rétegéből származó tagja; nem beszélve a soraikban fellelhető arisztokratákról, mint gr. Dessewffy Miklós vagy gr. Mailáth Géza. Valószínűleg éppen a tagság vagyonos, befolyásos, jó kapcsolatokkal rendelkező vezetőinek volt köszönhető, hogy megalakulásukat követően nem sokkal már képesek voltak működő kontaktusba kerülni a postával és a minisztériummal. Az 1893. január 26-i választmányi ülésen felvetődött, hogy a közelgő millennium alkalmából javaslatot kellene eljuttatni a Kereskedelemügyi Minisztériumhoz az alkalomról megemlékező jubiláris bélyegek kibocsátására. Erre a példát az USA Amerika felfedezésének 400. évfordulójára kibocsátott Kolumbusz bélyegsora szolgáltatta, amely üdítő kivételnek számított a világ postabélyegein eddig látható uralkodói portrék sorában - természetesen a gyűjtők nagy örömére. A felvetést tettek követték, Röschentaler Lipót fotográfiával készített mintáit az egyleti tagok által aláírt emlékirathoz mellékelték, majd eljuttatták a miniszterhez. A jubiláris bélyegekről szóló előterjesztést ugyan figyelmen 7Keil Ferenc: A LEHE története. Kézirat, Budapest, 1971. 8 Megjelent 1904-ben a Hungária 5 éves működésére kiadott emlékkönyvben. 9Keil Ferenc: A LEHE története. Kézirat, Budapest, 1971, 45. p. 10Uo. 46. p. 187
