Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Nikodém Gabriella: A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesületének története
Egyesület kérdését is tárgyalták, amelynek nevében szintén benne volt a kifogásolt szó, ám mint megszűntet, nem tartották említésre méltónak. Ez elsősorban azért meglepő, mert Pollatsek Sándor a LEHE tagja is volt, így első kézből szerezhettek volna információkat a homályos pontok tisztázására, másrészt attól, hogy egy egyesület megszűnt, még valamikor létezett, így akkor sem vehették volna fel az első jelzőt, ha az már beszüntette működését. Az eredeti jegyzőkönyvet persze már nem tudjuk megnézni, így lehetséges, hogy Keil részéről csak egy legenda utólagos visszaigazolásával állunk szemben. A belügyminiszteri jóváhagyás novemberben érkezett meg, ettől kezdve az egyesület hivatalosan is működhetett. Elsőként az alapszabályok kinyomtatásáról és bélyegző készíttetéséről intézkedtek. A következő évben Richter Lajos adományával megvetették a hamisítványgyűjtemény alapjait. Tagsági jegyek nyomtatását határozták el, hetente társas estélyeket tartottak, gyűjteményeiket mutatták be egymásnak, felmerülő filatéliai problémákat beszéltek meg, például azt, hogyan lehet vegyi úton megváltoztatni egy bélyeg színét, és különféle eljárások esetén mi lesz annak eredménye. Fontos volt ez a tapasztalatcsere, mert ha a bélyeggyűjtés szorosan követte a bélyegkiadást, ugyanilyen szorosan követte a bélyeghamisítás is. Nem utolsó sorban ez volt az oka annak, hogy a gyűjtők szükségét érezték az egyesületekbe való tömörülésnek, amelyekben a tagok az ún. fekete könyvek körözésével informálták egymást a gyanús esetekről, a megbízhatatlan gyűjtőkről, a kereskedőkről. Hamarosan cserekapcsolatot építettek ki az Oesterreichister Philatelisten Clubbal, valamint drezdai, müncheni, berlini, frankfurti, prágai egyesületekkel. Minthogy a feltételeket megteremtették, felvették a diplomáciai kapcsolatot a megfelelő külföldi társegyesületekkel, s útjára indult az első olyan bélyeggyűjtéssel foglalkozó társaság, amely a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségébe való 1952-es beolvadásáig folyamatosan működve hatékonyan volt képes tagjai érdekvédelmére, különösen a szövetség megalakulását megelőző időszakban - bizonyos meghatározott célok érdekében - az egész fila- telista társadalom összefogására, a hamisítás elleni eredményes küzdelemre, a posta bélyeg-kibocsátási politikájának a gyűjtők érdekében történő befolyásolására, illetve a magyar bélyeg és bélyeggyűjtés megfelelő helyének kijelölésére a külföld szemében. Az egyesület életének szakaszai szorosan köthetők a mindenkori elnök személyéhez. Az 1884 óta e tisztet betöltő Richter Lajos az 1897. február 4-i közgyűlésen bejelentette lemondását, ám ennek ellenére újra megválasztották. 1900-ban azonban végleg elhatározta magát a távozásra, indoklása szerint a vezetést fiatalabb erőre kell bízni. Az új elnök a dinamikus Schomann Antal építész lett. Az ő halála után, 1913. november 19-én Pompéry Elemér miniszteri tanácsost, a Magyar Szabványi Bíróság alelnökét választották meg, aki csak hosszú amerikai útja előtt adta át a marsallbotot dr. Schmidt József kormányfőtanácsosnak - egyébként malomtulajdonosnak - 1921-ben a 37. közgyűlésen. Schmidt halála után az 1934. október 4-i ülésen Neuhold Koméi kormányfőtanácsost, a Telefongyár alelnök-vezérigazgatóját választották meg. A taglétszám - nem számítva a háborús helyzet keltette konjunktúrát - évről évre csak enyhe emelkedést mutatott. 1894-ben a 10 éves születésnapon a tagok száma az alapító 23-hoz képest csupán 1 fővel emelkedett. Az egyesületi gyűjtemény azonban jelentékenyen megszaporodott, már 1368 bélyeget, 1789 hamisítványt, 325 db levelezőlapot, borítékot és címszalagot számlált. 1897-ben a tagok száma 32,1900-ban45,1904-ben 56,1909-ben 72 fő volt. 1919-ben rengeteg volt az új jelentkező, az egyesület tisztségviselői a zavaros körülmények között még szigorú szabályaikat is feladták, sok új tagot vettek fel. Január 23-án 14, február 20-án 9, március 20-án 185
