Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2006
Angyal Erzsébet: Egyéniség és konformizmus Légrády Sándor bélyegtervezői életművében
u*~e+**$ «iMlí *| JVCfa XH-HAm* • Ivjy^LtsHAiI 4iwud^«. AUkAM^ Czakó Gábor ötletrajzai zíciójú volt. Az Erdélyért sorban a magyarosság is finomabb megfogalmazást kapott a gyermekét emelő erdélyi anya alakjában, mint a Magyar a magyarért pályázatra készült terveknél. Az Erdélyért pályázatra is több változatot készített. A mellőzöttek némileg emlékeztetnek az előbb fenntartásokkal említettekre. Annak, hogy miért időztünk annyit egy olyan pályázatnál, amely Légrády számára nem volt sikeres, megvan az oka azon túl is, hogy a kettőre való felkészülésben párhuzamosságok vannak. Az 1930-as, 1940-es évek bélyegpályázatain bevett gyakorlat volt, hogy a pályázatra meghívott művészek számára a bélyegképek témájáról előadást tartottak, képi forrásokat biztosítottak. Ezeknek az ún. eligazításoknak főszereplője Czakó Elemér volt. Elogy a pályázatra benyújtott rajzok mennyiben voltak a művész saját ötletei, és mennyiben a felkészítést tartó személy elképzelései, aki egyúttal a művészeti zsűri tagja is, azt nem lehet kidekázni. Tanulságos azonban az előzőekben bemutatott képek után néhányat azokból a firkálgatásokból is megnézni, amelyeket Czakó az alábbi sorok kíséretében 1938. október 19-én küldött el dr. Kuzmich Gábor postafőigazgatónak: „Kedves Gábor, egy ív papírra firkálgatva vadásztam témákra. Elküldöm Neked szórakoztatásodra. Hátha a sok ocsú között szem is akad. Szeretettel ölel Czakó Elemér. ” Az elküldött rajzok, firkák témái a következők voltak: szívünkhöz kapcsoljuk a visszatért megyék címereit, ültetés a régi villámsújtotta törzs mellé, turul karddal és koronával. Az utóbbi bélyegkép-ötletről érdemes megjegyezni, hogy Czakó vagy megfeledkezett Haranghy Jenő 1916-os Hadisegély bélyegéről, vagy úgy vélte, ennyi idő után újra kiadható egy hasonló kompozíció. Azonos vagy hasonló témák óhatatlanul felmerülnek egy ilyen sokat foglalkoztatott tervező életművében. Gondoljunk az egymást követő május elsejékre vagy az űrhajós bélyegekre. Légrády nem ismételte önmagát, csak kiforrott stílusa maradt azonos. Izgalmasabb kérdés, ha az azonos téma időben is és a megrendelő elvárásait tekintve is távol áll egymástól. Ilyen a legelsőként említett 1953-as Rákóczi sor portrébélyege, amelynek festője immár nem Mányoki Ádám, hanem Légrády Sándor, a korábbi adaptáció helyett teljesen önálló alkotás a teljes sor szellemiségének megfelelően. Még érdekesebb az 1938-as Szent István párba állítása az 1970-es változattal. Az 1938-as 172
