Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005

Angyal Erzsébet: „Remekművek” jelige alatt

Domanovszky Endre terve a Hadvezérek pályázatra, 1943

a jók vagy nagyon jók közül a legjobbakat választani. Azt hihetnénk, a meghívásos pályázat eleve a legalkalmasabb, legrangosabb művészeket kéri fel bélyegtervezésre. A bélyegtervpályázatokkal kapcsolatos iratok között azonban hiába keressük Csók István, Egry József, Bernáth Aurél, Berény Róbert, Czóbel Béla vagy több más, a kor képzőművészetét meghatározó művész nevét. A bélyegmegjelenésig el nem jutott Domanovszky Endrét is csupán kétszer kérték fel bélyegtervpályázaton való részvételre. Addigi munkássága és a kiállításban is bemutatott Hadvezérek sorozata alapján talán többször kaphatott volna alkalmat arra, hogy a később a monumentális alkotások mesterévé vált művész további művekkel bizonyítsa, a kis formáknak is mestere. Molnár C. Pált sem keresték fel meghívással. Csak két alkalommal pályázott bélyegtervekkel - mindkétszer nyilvános pályázaton (1936. Budavár, 1945. Újjáépítés). Nyilvános pályázatot azonban ritkán írtak ki, a meghívásos pályázat volt a követett gyakorlat.

Első pillanatban az a benyomása támadhat a látogatónak, hogy valamiféle egységesség jellemzi a különböző művészektől származó műveket. Ezt a felszíni azonosságot, hasonlóságot az előírt témák, motívumok, kijelölt ikonográfiái források, megadott méretek mellett a mindenkitől elvárt azonos technika okozza. A bélyegek nyomtatását 1932-től új gépen, új eljárással - raszteres mélynyomással - végezte az Állami Nyomda. Ehhez a technológiához csak az árnyalt szürke temperaképek feleltek meg. Az Állami Nyomda kérésére - a bélyegtervekre kiírt pályázatokban - ezt a feltételt meg is szövegezték: „A tervrajzoknak egyszínű raszteres mélynyomással való sokszorosításra alkalmas módon, sima fehér papíron, szürke temperafestékkel kell készülniük és teljesen befejezetteknek kell lenniök. ” Az új technológia első bélyegtermékei még nem önálló grafikai alkotások voltak, hanem kész művek fotóinak temperaátfestésével készültek. A grafikus - a nyomda alkalmazottja - tompította, vagy kiélezte a kontúrokat, a feleslegesnek ítélt részeket ráfestéssel vagy maszkolással takarta, ráhelyezte a szükséges feliratokat és névértéket. Az így készült bélyegek sikere után a fotókat a fotók árnyaltságát utánzó, de immár bélyeg céljára készült grafikák váltották fel. A mélynyomásos nyomdai eljárás és az annak megfelelő technikával készült grafika kizárólagossága a bemutatott korszak egyik fő jellegzetessége. A másik lényeges momentum, hogy a bélyegkibocsátás előMolnár C. Pál terve a Budavár pályázatra, 1936

168