Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Kapi András Bálint: A római kori posta
amelynek legalsó fogaskerekét a kocsikerékre erősített rúd fordította el minden kerékfordulásnál. A készülék négyszeres fogaskerék-áttétellel működött, minden áttételnek egy- egy számlálólap felelt meg. Két számlálólap a részleteredményeket jegyezte, a legfelső pedig a végeredményt, vagyis a megtett római mérföldek vagy görög stadionok számát. Néha a legfelső számlapon körben lyukakat vágtak, mindegyik lyukba golyót helyeztek, és amint a lap fordult, a golyó leesett a lap alá helyezett csövön át a készülék aljában lévő fémdobozba, és így az utasoknak hangosan jelezte, hogy megint túl vannak egy mérföldön. Az út végén a leesett golyók számából is megállapíthatták a megtett mérföldek számát. Az ókori postaszolgálatban a 24 óránkénti legnagyobb gyorsaság maximum 335 km volt. A posta gyorsasága attól függött, hogy milyen sűrűn állították fel a váltóállomásokat. Ezeket a váltóállomásokat pontosan bejegyezték az útikalauzokba, itineráriumokba, amelyek a térképeket helyettesítették. Az egyetlen fennmaradt római úti térkép az úgynevezett Tabula Peutingeriana, amely az eredeti fabulának a másolata. Ez az ókór legteljesebb úthálózati térképe, bár eléggé torzított rajzban szemlélteti az akkori világot, mivel a keskeny ókori tekercsekre másként nem fért volna rá. A térkép egyetlen példányát Bécsben őrzik. A becslések alapján az eredeti példány a Kr. u. II. században látott napvilágot, a meglévő másolat 1507-ben került elő, s nevét első tulajdonosáról, az augsburgi Konrad Peutingerről kapta. A mű 1598- ban Tabula Itineraria Peutingeriana néven Antwerpenben újra megjelent. A Peutinger család az eredeti másolati kéziratot Savoyai Jenő hercegnek adta el, akinek könyvtára 1738- ban a bécsi udvar tulajdonába került. A térképet 1753-ban adták ki könyv alakban. A könyvtárban lévő térképet Scheyb Ferenc áttetsző papírra másolta, majd erről rézmetszetet készített. Ez a metszet szolgált alapul egy magyarországi másolat elkészítéséhez, amelyen Katancsish Mátyás Péter ferences szerzetes készítette a már kijavított névolvasatokat. 1825-ben Karacs Ferenc rézbe véste, és utólag kézzel kifestette a térképet. A Postamúzeum gyűjteményében is megtalálható egy példány az 1753-ban könyv alakban kiadott, Peutinger-táblákat tartalmazó és tárgyaló térképből, amely a maga korában nagyban segítette a hadjáratokat, de a postajáratok pontos és gyors érkezésében is jelentős szerepet játszott. Az ókori Rómában már a galambokat is használták hírközlésre. Hirtius konzul egy várostrom alkalmával küldött üzenetet a galambokkal. Kiképzésük során a madarakat napokon át sötétben tartotta, és éheztette, azután a leveleket a nyakukba kötötte, és elengedte. Később bizonyos helyeken eledelt készítettek a galambok számára, így azok egy idő után már rendszeresen ott szálltak le a levelekkel. A római hírközlő kultúra fejletségét mutatja, hogy nem állt meg a futárszolgálatnál, hanem a világon először hírlapot szerkesztett, és hírlapterjesztéssel is foglalkozott. Az Acta a rómaiaknál a hivatalos tárgyalások feljegyzése volt. Az Acta Senatus a tanács tárgyalásairól adott számot, amit Julius Caesar idejében nyilvánosan az Acta populi című gyűjteményben tettek közzé. A mai napilapoknak az Acta diurna felelt meg, amit eleinte magánosok küldték el a távollevőknek, s amit Caesar i. e. 59-ben hivatalossá tett. Ezek a tudósítások a hivatalos közleményeken kívül, amelyek a császári családban történtekre, az állami és városi ügyekre vonatkoztak, a napi eseményekről is megemlékeztek, illetve röviden mindarról, ami egy újság lényegét adja. Rómában nyilvánosan egy fehér táblán, albumon tették közzé, ahol mindenki olvashatta, a tartományokba pedig a 139
