Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2005
Hajdú József: A Magyar Királyi Posta püspökladányi oszloptelítő üzeme
renként párhuzamosan futó kezelési vágányok hálózták be, segítve ezzel az oszlopok mozgatását. A telep közepén a két rakterűiét határán állt maga a gépház, ahol a telítést végezték, valamint a kazánház, a kísérleti állomás és az áramfejlesztő. A telep vízellátását két artézi kút biztosította. A kutakból - az egyik 265 m, a másik 205 m mély - a víz mellett földgáz is jött, amit egy 60 m3-es tartályban fogtak fel, illetve tároltak. A gázzal egy speciális vegyes üzemű földgáz- és benzinmotort működtettek. Ez a motor hajtotta a dinamót, amely áramot termelt a telep elektromos berendezései számára. Földgázhiány esetén benzinüzemre lehetett váltani. A megtermelt elektromos áramot akkumulátorokban tárolták. A telepnek a fokozott tűzveszély miatt elektromos világítása volt. Az artézi kutak vizét egy 10 m magas, 60 m3-es víztoronyba szivattyúzták, amely a telep épületeinek vízellátását biztosította, valamint a megfelelő nyomású tűzoltóvizet veszély esetére. A püspökladányi vasúti pályaudvarról iparvágány vezetett az oszloptelítő telephez, amelynek teljes anyagforgalmát - oszlopok, telítőfolyadék - ezen keresztül bonyolították le. A ki- és berakodás elektromos darukkal történt. A telepen dolgozó állandó személyzet részére lakóépület készült, a munkásoknak külön épületben étkező-, háló- és fürdőhelyiség volt kialakítva. A napi működéshez szükséges laboratórium és a javítóműhely szintén külön épületben kapott helyet. A már említett gépházban helyezték el a 2 m átmérőjű és 19 m hosszú telítőhengert, amelynek térfogata 60 m3 volt. A telítőhengerben sínpár futott végig, így a mintegy 100 oszlopot tartalmazó kezelőkocsikat egyszerűen be lehetett tolni. A telítés felmelegített kátrányolajjal történt. A jól megtervezett üzem működése több fő munkafázisokból állt. Elsőként az oszlopokkal megrakott vasúti kocsi az iparvágányon megérkezett az oszloplerakó szerkezet mellé. Innen az oszlopok egy páternoszterre kerültek, ami a hegyezőgéphez szállította azokat. Hegyezés után a telítésre váró oszlopok kezelőkocsira kerültek, majd annak segítségével a raktározási helyükre. Egyéves szárítás után az oszlopokat újra kezelőkocsira rakták, és a telítőhengerhez szállították. A gépház bejáratánál hídmérlegen lemérték a rakomány súlyát, majd az oszlopokat betolták a telítőhengerbe, amelybe egyszerre két kocsi, kb. 100 oszlop fért el. A telítőhenger fedelének lezárása után az oszlopokat mintegy 50-60 °C-ra felmelegítették, majd egy-két órán át ezen a hőfokon tartották. így a fa teljes vastagságában felmelegedhetett. A következő munkafázisban kiszivattyúzták a levegőt a fa sejtjeiből, hogy az olaj akadálytalanul behatolhasson a rostok közé. Majd a telítéshez szükséges olajmennyiséget egy külön tartályban 80 °C-ra felmelegítették, és a nagy telítőhengerbe szivattyúzták. Maga a telítés általában 15 atmoszféra nyomáson mintegy 2-6 óráig tartott. A különböző fenyőfafajták azonban eltérő sejtfelépítésükből adódóan más és más módon vették fel a telítőfolyadékot, amit a telítés folyamán alkalmazott különböző nyomásértékekkel tudtak kompenzálni. Az erdeifenyőnél kisebb, a luc- és jegenyefenyőnél pedig nagyobb nyomás alkalmazása volt a célravezetőbb. Ezek után megszüntették a nyomást, az olajat leeresztették, és az oszlopokkal megrakott kezelőkocsikat kihúzták a telítőhengerből. Újra megmérték a fa súlyát, majd meghatározták a köbméterenkénti súlynövekedést. Innen az oszlopokat a telep másik oldalán lévő, a telített oszlopokat tartalmazó területre szállították, ahol újabb egy évig pihentették azokat, gondosan ügyelve arra, hogy az egymás mellé rakott oszlopok között megfelelő legyen a légáramlás. 131
