Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Kovács Gergelyné: Világörökség, nehéz örökség, peres örökség

Jó lenne tudni, miért adják el az Andrássy úti volt Divatcsarnok épületét is, ahol ugyancsak vannak Lotz Károly festette freskók, s ahová nagy örömmel vártuk a Magyar Építészeti Múzeum beköltözését. A világörökséghez alig van méltóbb a múzeumi funkciónál. De a Divatcsarnokra legalább lehet majd licitálni, amely bár negyede a mi palotánknak, kikiáltási ára meg nem erősített források szerint 2,5 Mrd Ft.

Lehet azért volt olyan alacsony a Saxlehner-palota értékbecslése, mert a Dollár Land Kft. éppen azokat az értékeket nem becsülte fel, amelyek megtartására, restaurálásra jó értelemben vett közügyként a Postamúzeum fenntartói, a Magyar Posta Rt., majd 1990 óta a Hírközlési Múzeumi Alapítvány, eddig többet költöttek, mint amennyiért az A3 Expressz Kft. megvásárolta az épületet. A Lotz-freskóknak nincs ára? A falfreskók készítésének van. Minap hallottam, hogy Szinte Gábor festőművész 110 m2-es freskóját, amelyet II. Szilveszter pápa szülőhelyének templomába tervezett, 2-3 Mrd Ft-ra becsülik.

Megismertem az adásvételi szerződést10, majd a Fővárosi Kerületek Földhivatala által kiadott tulajdoni lapról11 az épületünk új tulajdonosának bejegyzését. Mit láttam? Azt, hogy az A3 Expressz Kft., amely 2004. október 5-én tulajdonosa lett az épületnek, a vételárat alighanem a Magyar Takarékszövetkezeti Bank által nyújtott 330 millió forint kölcsönnel egyenlítette ki, mert azt jelzálogként azonnal ráterhelték a házra.

Ami eddig történt, az eladás első fejezete volt. Ma már biztosítást akarnak kötni a múzeumban lévő, értékükben fel sem becsült Lotz-freskókra. Bizonyra újra felértékeltetik, és megkeresik azt a vevőt, aki több milliárdot fog fizetni a világ kulturális örökségének kapujában lévő csodálatos palotáért. Egyelőre 2005. február 2-án végre értesítést kaptunk az önkormányzattól a tulajdonosváltásról.12 A bérleti díjat, amit novemberben visszautaltak, bírói letétbe helyezzük hónapról hónapra.

Mára már elültek a nyári, médiakavarta viharok. Nem volt napilap, írott sajtó (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava, Mai Nap, illetve Magyar Narancs, Postás, Telmondó, Terézváros), de elektronikus média sem, amely ne tudósított volna a múzeumot ért méltatlan eladásról, s ne vetette volna fel ugyanazokat az erkölcsi fenntartásokat, amelyekből néhányról most írtam. A jövő század leginkább a Népszabadság cikkéből fogja megérteni az ezredforduló privatizációját.13

A Hírközlési Múzeumi Alapítvány nem találván más lehetőséget jogainak megtartására azon a helyen, ahol 1972 óta gondos gazdaként felügyelte és ápolta közös örökségünket, a Fővárosi Bírósághoz fordult, és kérte az adásvételi szerződés semmisségének kimondását, mert az súlyosan károsította a közvagyont, megsértette a közerkölcsöt, és számos törvényi előírást. A világörökségtől eljutni a peres örökségig reménytelen vállalkozás. Azt mondhatom, amit Deák Ferenc: „Tudok én remény nélkül is cselekedni. ” Pereskedni viszont reménytelenül nem szabad, ezért rendületlenül reménykedem.14

10 Ingatlan adásvételi szerződés és mellékletei, 2004. 06. 21. (289-301. oldal)

11 Tulajdoni lap, 2005. 01. 06. (302-303. oldal)

12 Tulajdonosváltást bejelentő értesítés, 2005. 02. 02. (304. oldal)

13 Szalai Anna: Palota potom áron. In Népszabadság. 2004. szeptember 27. (305-306. oldal)

14 A Hírközlési Múzeumi Alapítvány által a Fővárosi Bírósághoz benyújtott keresete, 2004. 09. 08. (307-312. oldal)

248