Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Dr. Garami Erika: Postai pénzkezelés két 19. századi dokumentum tükrében
kellett leróni, míg kötelezvényekért, váltókért az Einlösungs- és Anticipationsschein viteldíjának felét. Itt a legkisebb tarifa a 10 forint összegért 2 krajcár volt 1-től 4 postai mérföld távolságig, a legnagyobb 100 forintért 100 mérföldre 10 krajcárt kellett fizetni. A harmadik csoportot a csomagdíjak alkotják 1-től 100 font súlyig, 4 krajcártól 20 forint 24 krajcárig bezárólag. Nagyobb terjedelmű csomagoknál a díjak egynegyedét még hozzászámították. Azoknál az írásoknál, amelyek 1 és 5 font súly közöttiek, dupla díj, az ennél nagyobb súlyúak után egyszerű csomagdíj volt fizetendő. A negyedik csoportot a személyszállítás tarifái teszik ki. A kocsi belsejében és elején utazók, az ölben ülő gyermek és a két felnőtt között ülő gyermek alkotott külön kategóriát. Az 1811 -es devalváció sokkhatásként érte az egész lakosságot, de a kár nem egyforma mértékben érintett mindenkit. A 80%-os leértékelés nem minden területen érvényesült. A postamesteri díjakat az udvar nem egyötödére, hanem felére értékelte le. Már 1819-ben a teljes díjat kapták újra a postamesterek, sőt a visszatartott pénzeket pótlólag kiadták. A reformkor évei fellendülést hoztak a kereskedelem, a hírközlés terén is, ami együtt járt a közlekedés, az utak, az úthálózat, a biztonság és a postaszervezet fejlődésével. A nagyobb városok bekapcsolódtak a postahálózatba, azok a városok, amelyek a postaútvonalaktól távolabb estek, maguk erejéből próbáltak bekapcsolódni. Húsz év alatt változtak a pénzfeladás feltételei. 1838-ban Bécsben részletes rendelkezést13 adtak ki az 1837-es postatörvény alapján, amelyben a díjakat konvenciós fémpénzben szabták meg. A különleges tartalmú áruknál a feladó köteles volt az áru értékét konvenciós fémpénzben megjelölni. Kisebb mennyiségű arany- és ezüstpénzt nyitott borítékban kellett a postára vinni. Az 5 font súlynál nagyobbakat rolnizva, többször papírba csomagolva, a nagyobb súlyúakat pedig tartós viaszosvászonba, szorosan lezárva, mindkét fél részéről pecsétekkel ellátva lehetett küldeni. A40 font súlyúakat ládában vagy hordókban szabadott feladni; összegumizva, szalmába és kócba csomagolva, szorosan zsákokba zárva, lepecsételve voltak feladhatók. A pénzküldemények súlyának felső határa 125 fontra emelkedett. A szállítólevélen az összeget és a pénzfajtákat is fel kellett tüntetni. Rézpénzeket a részösszegek kiegyenlítésén kívül csomagpostaként kellett feladni zsákokban, ládákban vagy hordókban. Papírpénzt, bankjegyet és kisebb összeget, azaz ezüstöt 10, aranyat 100 forintig bezárólag nyitott borítékba kellett a postára vinni, megolvasni, a feladó és a posta által lepecsételni. Címletenként a darabszámot is fel kellett tüntetni. Az értékpapírok közül ezúttal az állam- és magánkötelezvényeket, a váltókat, a pénzutalványokat és a lottószelvényeket nevesítették, de jelölték, hogy más típusúak is vannak. Miután a posta meggyőződött a tartalomról, az értékét nem vizsgálva, a feladó jelenlétében kellett pecséttel ellátni és feladni. Vegyes pénzküldeményeket csak borítékban legfeljebb 8 lat14 súlyig volt szabad feladni. Anagy súlyú pénzküldemény különleges csomagtarifa alá esett. A pénz- és értékpapír küldeményeket a feladónak kellett pecséttel ellátni, a címzett köteles volt a levélkihordó vagy más postai alkalmazott jelenlétében a pecsét megsértése nélkül a borítékot felvágni, és tartalmát megszámolni. Részletesen szabályozták továbbá, hogy elvesztés, kár esetén milyen mértékig kárpótolható a feladó. A sértetlen ellenőrzőpecséttel ellátott borítékból eltűnt összeget teljes értékig kárpótolni kellett. 13 Pom D.21.2.0. 14 1 lat: 17,5 g; 32 lat: 1 font, 0,56 kg. 230
