Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Szabó Jenő: Emlékezés Czakó Elemérre
sajtófigyelőre, amelynek évszáma 1950. A bélyeg- és postatörténeti tematika is Vejtey gyűjtési körét idézi, s a benne lévő 1945 utáni anyagok e tényt erősítik, tehát az Előfutár időszak, a Képes levelezőlap, a Bélyeggyűjtemények alcímek utóbbi jóvoltából kerülhettek a Bélyegmúzeumba. A két személyiségtől származó dokumentumok összeolvadásának mikéntjéről egy 1943. május 29-én készített feljegyzés tájékoztat. „Mi alulírottak a bélyegmúzeum könyvtárában megegyezést létesítettünk arra nézve, hogy a Vejtey Ferenc 0 Méltósága által gyűjtött magyar vonatkozású bélyeg bibliográfiáts egyesítjük a Czakó Elemér O Méltósága által gyűjtött magyar bélyegekre vonatkozó levéltári anyaggal. E célra Vejtey O Méltósága a bélyegmúzeum rendelkezésére bocsátja adományképpen összes eddig anyagát, és ez évfolyamán kiegészíti még lehetőség szerint teljes sorozattá. Czakó Elemér próbaképpen már egységbe foglalja az 1850. és az 1871-iki anyagot, hogy ennek alapján jelentés legyen tehető a postavezérigazgatóságnak. ” A megegyezést dr. Merza Gyula, a múzeum akkori igazgatója, Gaál Ferenc és egy olvashatatlan nevű tanú hitelesítette. Ezek után végképp kijelenthető, hogy a jelenleg Czakó-gyűjteményként számon tartott dokumentáció a két jeles személy munkásságának közös gyümölcse. Czakó Elemérről sokat elárulnak saját írásai. Kiviláglik belőlük a feltétlen ügyszeretet, egy olyan emberé, aki semmit nem tud fél szívvel csinálni. Mindaz, ami számára értéket jelentett, összpontosul a bélyegben. Művészi megmunkálás, a kultúra, koncentráltan pedig a magyar nemzet kultúrája jelenhet meg benne. O azon fáradozott, hogy mindez a lehető legmagasabb szinten jusson érvényre valamennyi forgalomba bocsátott bélyegen. A tökéletességre törekedett. Nem egyszer maga is együtt lélegzett a grafikusokkal, festőkkel, előre megálmodta egy-egy címlet végső képét, skicceit ábrákkal tarkított jegyzetlapjai mintegy iránymutatást adtak a végleges kompozícióhoz a művészeknek. Az efféle magatartást persze másféleképpen is megítélheti az utókor: erőszakos, a saját elképzelését a bélyegtervezőre oktrojáló, mindenkinél mindent jobban tudó habitusa tükröződnék e lapokon. Engedtessék meg ennél pozitívabb vélemény Czakó Elemérről! Példaként az 1936. évi Budavár sorozat terveinek értékelése kapcsán ceruzával papírra vetett eszmefuttatását vezetem elő: nem elégszik meg a beérkezett tervek gyengéinek felsorolásával, az okokra is rávilágít, s a tennivalókra ugyancsak. „A pályázat nem hozta meg azt az eredményt, amit tőle várni lehetett volna... Ma, amikor nemzeti létünk erősítője lehetne egy ilyen művészi alkotás, kifelé magyarítja a világvéleményt, befelé pedig emelné a nemzeti önbizalmunkat, tartalmilag nem találtunk olyan gondolatokat kifejteni, mely e nemes célokat szolgálhatná, művészi megoldás tekintetében hatod- és kilencvenki- lenced rangú tervekkel van dolgunk, az első vonalbeli grafikusművészeink egyszerűen elmaradnak. Mikor ezt a szomorú tényt megállapítjuk, a jövő érdekében keresnünk kell ennek okait is. Az első szociális. Nem tudnak pénzfecsérlő bizonytalanságokra költséget, tanulmányt és időt áldozni... A jövőben, úgy látszik, honorárium ellenében felszólított művészekre kell gondolnunk, ha eredményt várunk, a gazdasági ellehetetlenülés ezt kívánja, de emellett nyitva kell hagynunk az ajtót mindenki számára, aki saját indíttatásra pályázni kíván. Ezzel egyenlő súllyal esik latba a pályázat eszmei, stiláris és technikai részének előre való tisztázása, melyet a pályázat kiírójának kell végeznie. A művészeket ki 5 5 Amin a jelenlegi nyilvántartás készítői a sajtófigyelőnek elnevezett dossziékat értették. 201
