Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Szabó Jenő: Emlékezés Czakó Elemérre

kenység utólagos értékelését senki nem végezte el az elmúlt hat évtized alatt, bár két kísérlet történt erre nézve. Az első az 1980-as évek vége felé, amikor a Bélyegmúzeumi szemle 1988/1-2. számában Zsovár Katalin, a múzeum könyvtárosa nekilátott a Bélyeg- múzeum alapjait lerakó triumvirátus - Poppovits Frigyes Mirkó, Vejtey Ferenc, Czakó Elemér - munkásságának feltérképezéséhez. Az első tanulmány a magyar bélyeganyag törzsét képező Poppovits-gyűjtemény tulajdonosát valóban be is mutatta, ám a folytatás elmaradt.1 Nem tudható, milyen egyéb forrásokkal szolgált volna a hajdani kolléga, ám ha a megjelent mű forrásbázisát vesszük alapul, nem valószínű, hogy lemaradtunk volna bármiről, mert kizárólag a múzeum okmánytárában és könyvtárában ma is fellelhető anyagokból dolgozott. Joggal feltételezhetjük, hogy a másodiknak beígért Czakó- és a záró tanulmányként előre jelzett Vejtey-portrét hasonlóan az ott rendelkezésre álló anyagokra támaszkodva készítette volna. A másodikként nekirugaszkodó Sipos Józsefnének, a tavalyelőtt elhunyt egykori muzeológusunknak pedig a sors nem engedte, hogy végére járjon ennek a témának.

E kitérő után időzzünk még a Czakó-hagyaték felmérése körül.

Amit a Bélyegmúzeum nyilvántartásai Czakó-gyűjteménynek, illetve hagyatéknak neveznek, nem minden elemükben tekinthetők az okmánytár megalapozója által összeszedett dokumentációnak. Az anyag gerincét azok a kibocsátásonként kronológiai sorrendbe állított tasakok képezik, amelyekbe minden egyes bélyegről a Czakó Elemér gyűjtési korszakában, tehát a harmincas évek második felétől 1944-ig, fellelt iratok (eredetiek és fotókópiák), rajzok, fényképek találhatók. Már az 1848-as Than Mór-féle első magyar bélyegtervről is önálló dossziét2 nyitott, amelyben azonban nem korabeli anyagok, hanem kizárólag az 1940-es évek elején keletkezett tanulmányok, levelezések és kéziratok vannak. Már a következő dosszié tartalma jelzi, mit találhatunk a későbbi kibocsátásokról. Az 1850-es, elsőként használt osztrák bélyegről a Verordnungsblatt für Posten idevonatkozó számait és a tasak küloldalán a bélyeg fotómásolatát is rejti. Az 1867-es váltás után a nyelv is változik, a Verordnungsblattot a Postai Rendeletek Tára követi alapdokumentum gyanánt. Még olyan mellékesnek tűnő apróságok is előfordulnak néha, mint egy- egy nyomdai számla vagy jelentés szabályellenes levéljegy megrendelésről. Az 1873-as kibocsátásnál először, majd 1881-től folyamatosan, saját kezűleg ceruzával írott törzslapot is mellékelt a bélyegekhez. Az iratkör bővülését 1936 végétől észlelhetjük, amikor Czakó Elemér személyesen is bekapcsolódott a postai bélyegkiadási tevékenység folyamatába. Mint művészeti szakember ettől kezdve minden alkalommal jegyzeteket, tanulmányokat készített a pályázati kiírás tervezetétől a zsűrizésen és honorárium-megállapításon át a nyomdai munkálatokig, de még azon túl is, a forgalmazás egyes kérdéseiben szintén kifejtette véleményét. Saját anyagait, a tárgyat érintő levelezését ugyancsak beletette a dossziékba. Ezekből elég pontos képet nyerhetünk ízléséről, értékszemléletéről, a bélyegekhez fűződő attitűdjéről, s az egyes bélyegtervező művészekről alkotott véleményéről, olykor a hozzájuk való személyes viszonyáról. Az utolsó kibocsátás, amelyről ezt a dokumentációt összerendezte, az 1943. évi Hadigondozás volt, amelynek forgalomba bocsátási időpontja március 15.

1 Nem hivatalos értesüléseim szerint Zsovár Katalin munkahelyváltása miatt.

2 Nevezzük így a ténylegesen tasak formájú gyűjtőt.

199