Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Nikodém Gabriella: A Poppovits-gyűjtemény
Arthur egybehangzó állítása szerint a gyűjtemény megéri a fent megjelölt összeget, így az ügyletet az 1919. február 1-jén keltezett jegyzőkönyv felvétele mellett lebonyolították. A 90 000 K értékben névértéken átvett cserebélyegek jegyzékét csatolták. A jegyzőkönyvben nem rögzítették Poppovits azon kívánságát, amely a gyűjtemény eredetének megjelölésére vonatkozott. Az ezzel kapcsolatos igény csak egy évvel később merült fel újra, amikor Poppovits az ügyosztály írásbeli állásfoglalását kérte az üggyel kapcsolatban. A 12798/1920. számú ügyirat egy köszönőlevél megírásáról rendelkezik, amelyben ígéretet tesznek a fenti kívánság teljesítésére is. A következő évben az 1921. szeptember 27-i keltezéssel jelölt beadványában Poppovits azt kérte a postától, hogy állítsanak fel egy bizottságot, melynek egyik tagja ő maga kíván lenni, abból a célból, hogy a tőle megvásárolt gyűjteményi anyagból kiválogassák a múzeum számára átadandó és el nem idegeníthető darabokat, valamint elkülönítsék azokat, amelyeket egy későbbi időpontban esetleg értékesítésre szánnak. Újra kéri, a kiállítandó anyag mellett jelöljék, hogy az tőle származik, valamint neve a Bélyegmúzeum alapítói között felsoroltassék. A 31476/X./1922. szám alatt iktatott válaszlevélben kívánságai teljesítésére ígéretet kapott. E levél c. pontját idézzük: „Nagyságod beadványbeli nyilatkozata alapján a megalakítandó bizottság feladata lesz kijelölni a gyűjtemény ama darabjait, a melyek muzeális czélokra nem alkalmasak a végből, hogy ezek a kijelölendő példányok adott alkalommal esetleg értékesíthetők legyenek. ... Hegyeshalmy s. k. ” A levél megfogalmazása előtt az államtitkár a 32268/921. számú iraton Klimes Károly nyugalmazott postafőigazgató állásfoglalását kérte, valamint véleményét Poppovits esetleges kitüntetése és az általa szorgalmazott főtanácsosi kinevezése kapcsán. Klimes válaszában így fogalmaz: „Poppovitsnak egyes elejtett szavaiból már akkor láttam, hogy nagy örömére szolgálna, ha hazafias cselekedete jutalmául a ministeri tanácsosi címet kapná. ... Nem volt ugyan államszolgálatban, mindazonáltal talán lehetséges részére nem a főtanácsosi, hanem a ministeri tanácsosi címet kérni, a mely címmel ambíciója jobban, mondhatni teljesen volna kielégíthető. ” Poppovits a kormányfőtanácsosi címet megkapta. E két tranzakció következtében a posta egy kiemelkedően értékes, jól feldolgozott, teljes múzeumi gyűjteményhez jutott hozzá, amely akkor méltóképpen reprezentálta a magyar bélyegkiadást. Bepótolhatta azt a mulasztását, hogy kezdetben nem fordított kellő gondot az első Magyarországon gyártott bélyegek, bélyegsorok változatainak, típusainak, nyomdai dokumentumainak beszerzésére és megőrzésére. Lehetővé vált, hogy az 1930-ban megnyitott Bélyegmúzeum látogatói már egy minden szempontból tökéletes és hiánytalan, minden képzeletet felülmúlóan gazdag és változatos, igazi kuriózumokat is tartalmazó, szakmailag csak felsőfokon értékelhető gyűjteményben gyönyörködhessenek. A Bélyegmúzeum örökké hálás lesz azért, hogy klasszikus magyar gyűjteményének gerincét ez az anyag adja ma is, amit a tárlatvezetések alkalmával sosem mulasztunk el megemlíteni. Poppovits azon kérésének, hogy a gyűjtemény mellett jelöljék annak eredetét, továbbá, hogy a Bélyegmúzeum alapítói között neve felsoroltassék, helyt adott a posta, hiszen ha nem is az üzletkötéskor, de pár évvel utána erre Poppovits írásbeli ígéretet is kapott. A Bélyegbizottság 1928. március 28-án tartott ülésén erről folytatott vitájában eltérő álláspontok ütköztek. Dr. Voit Pál a feliratokkal kapcsolatban így fogalmazott: „Nevezett utóvégre csak hozzájárult a Bélyegmúzeum anyagához, s ez sem volt teljesen önzetlen, mert 170
