Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Makkal Várkonyi Ildikó: Száz év postacsomagjai
A 19. századi csomag- és pénzszállító postakocsiknak több típusa alakult ki. Ezek pontos leírását, méreteit a Posta Rendeletek Tárában közzétett rendeletekből, továbbá a postai kézikönyvekből4 ismerhetjük meg. A szabványos közúti postakocsikat főleg a kincstári postahivataloknál a helyi és a pályaudvari forgalomban használták, de gyakran részt vettek a helyközi postaszállításban is, elsősorban olyan helyeken, ahol az úgynevezett közönséges vagy küldönckocsi nem felelt meg a követelményeknek.5 A szabványos postakocsiknak négy fajtáját különböztették meg, a már-már gyűjtőfogalommá váló kariolkocsit, a társzekeret, a kézbesítő- és a levélgyűjtőkocsit. Ezeket a járműveket - írja Botár János 1899-ben - „a megállapított szerkezetben és kiállítással csak az országos posta- és távírdagazdászati hivatal útján a központban szerződött kocsigyárosoktól vagy e czélból a ministerium által versenytárgyalás eredménye alapján kijelölt vidéki kocsikészítőczégektől lehet beszerezni”,6 Budapesten a szabványos postakocsik az államkincstár tulajdonát képezték, ezzel szemben vidéken a postamesterek vagy a postaszállítók birtokában voltak, akik a beszerzéshez és karbantartáshoz kocsinként évi 80 korona állami támogatást kaptak. Amennyiben a szerződéses szállító bármely okból felhagyott a szolgáltatással, utódja köteles volt a postakocsit megvásárolni.7 A legjobb hazai alapanyagokból készítették azokat. A kerékagyhoz szil-, a küllőkhöz akác-, az oszlopok, a keresztfák, a keréktalpak, az ajtókeretek készítéséhez kőris-, a rudakhoz nyír-, a hámfákhoz pedig som- vagy kőrisfa anyagot használtak. A kocsiszekrény és a kocsifenék 1 mm, a szegélypántok pedig 3 mm vastag vaslemezből készültek. A kocsiszekrény favázának külső oldalait lemezelés előtt vörös festékkel kenték le. A kocsitetőt, a párkány- zatot, a lámpatokot, a kerekek vasrészeit pedig alapozás után fekete fénymázzal vonták be. Kis kariolkocsit olyan postavonalaknál használtak, ahol a közönséges kettősfogatú küldönckocsi a csomagforgalom tetemesebb voltánál fogva az igényeknek nem felelt meg, s ha ez sem volt elég, a nagyobb típust használták.8 A szabványos közúti postakocsik méreteit az 1880. évi 6870. számú közlekedési miniszteri rendeletből ismerjük. Akis kariol kocsiszekrényének hossza 125, szélessége 100, magassága 70 cm. A kétszemélyes bakülés hossza és magassága 45^15 cm. A szekrény hátulján egyszárnyú ajtó volt fogófüllel, csuklós keresztpánttal és lakattal. A bakülés alatt helyezték el a pénz- szállításra szolgáló tartályt fölfelé nyíló ajtóval, amelynek belsejét vaslemezzel bélelték. A postakocsik első és hátsó kerekei méretben és a küllők száma szerint is különböztek. A kis kariol első kerekeinek átmérője a sínekkel együtt 80 cm volt, s 12 küllővel készültek, a hátulsó kerekeké pedig 104 cm volt 14 küllővel. A kocsi önsúlya 550, terhelhetősége 300 kg volt.9 A nagy kariolkocsit lényegében csak nagyobb befogadó mérete különböztette meg a kicsitől.10 4 Botár János: A posta-távírdahelyiségek, berendezések, elhasználást anyagok s postaforgalmi eszközök ismertetése. Budapest, 1899, Homyánszky Viktor Könyvnyomdája. 283-305. p. 5 Uo. 283. p. ‘ Uo. 283-284. p. 7 Uo. 284. p. * Uo. 287. p. 9 Uo. 287 p. 10 A nagy kariolkocsi szekrényének hossza 160, szélessége 100, magassága 75 cm, a kocsi önsúlya 630, terhelhetősége 400 kg volt. Uo. 287. p. 148
