Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Makkal Várkonyi Ildikó: Száz év postacsomagjai

Makkai Várkonyi Ildikó

Száz év postacsomagjai

A magyar posta kiegyezés utáni történetéből mintegy száz év postaszállítás-történetét kívánom összefoglalni, különös tekintettel a Postamúzeum soron lévő, a keszthelyi Festetics-kastélyba tervezett kiállításának előkészítő munkálataira. Dr. Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója egy kiállítótermet bocsátott rendelkezésünkre, hogy a postatörténetnek ezt a teljes mélységében máig feltáratlan területét korabeli tárgyak és dokumentumok segítségével a nagyközönségnek bemutathassuk.

Az áru- és csomagszállítás egyidős a közlekedési eszközök kialakulásával. Az évszázadok során egyre korszerűsödő fogatolt járművek, majd a tengerhajózás, a vasút, a belsőégésű motorok kialakulásával az autó, végül a légi járművek mind nagyobb területeket vontak be a postai szállításba és árucsere-forgalomba olyannyira, hogy a 20. századra létrejövő integrált világgazdaságban gyakorlatilag nem maradt olyan elhagyatott része a földkerekségnek, amelyre a modern szolgáltatásoknak ez a fajtája ki ne terjedt volna.

Kiállításunk az 1867-ben megalakult önálló Magyar Királyi Posta1 közúti szállítás- történetének első száz évét reprezentálja. Ennek az időszaknak akár jelképe is lehetne a 19. század második felének jellegzetes szállítóeszköze, az ún. kariolkocsi. Ez a külsőségeiben is teljesen magyar jellegű - zöldre festett, koronás címerrel és postakürt emblémával ellátott - jármű2 a kincstári kezelésben lévő postahivatalok tulajdonában volt, és kizárólag a csomag- és pénzforgalom3 bonyolításában vett részt.

1 Az 1791. évi XXII. törvénycikk szerint a magyar posta igazgatása a helytartótanácshoz tartozott. Gorove István erre a törvénycikkre hivatkozva követelte tárgyalásai során a magyar posta teljes függetlenségét. Erélyes fellépésével sikerült az osztrák kormányt rábírnia korábbi álláspontjának felülbírálására, s arra, hogy az 1848. évi III. te. előtti állapotot fogadja el a kiegyezés alapjául. így a magyar posta ügye az 1867. április 2-án kötött ideiglenes egyezményben a közös egyetértéssel intézendő ügyek közé került. Az osztrák kormányt Kolbensteiner Vilmos miniszteri osztálytanácsos, a magyar kormányt pedig Fest Imre országgyűlési képviselő, később államtitkár és Gervay Mihály postaigazgató képviselték. Az 1867. évi országgyűlés, a kiegyezés törvénybe iktatásával, a XVI. te. 18. §-ában kimondotta, hogy a két állam postája külön, de egységes elvek szerint igazgatandó. A fennálló kezelési szabályok továbbra is érvényben maradnak, s azokat a két kormány csak közös egyetértéssel és csak egyenlő módon változtathatja meg. In Hencz Lajos dr. (szerk.): A magyar posta története és érdemes munkásai. Budapest, 1937, Merkantil Nyomda. 128-129. p.

2 „A kocsik kívül — a tetőket, párkányzatot, karvasakat s a feneket kivéve - zöld színre festendők vörös és fehér szegélycsíkkal s fényezendők; a szekrény mindkét oldalán pedig szabványos postajelvénnyel (postakürt koronával) látandó el.” In Botár János: A posta-távírdahelyiségek, berendezések, elhasználási anyagok s postaforgalmi eszközök ismertetése. Budapest, 1899, Homyánszky Viktor Könyvnyomdája. 286. p.

3 A Posta és Távírda Rendeletek Tárában több ízben is jelent meg rendelet, amellyel a postakocsisoknak megtiltották, hogy postakocsin személyt szállítsanak, tekintettel annak balesetveszélyes, illetve a postaszolgálatot akadályozó, késleltető voltára.

„A m. kir. postahivatalok szigorúan utasíttatnak a cariol- és küldöncposták szállítása iránt előirt szabályok pontos megtartására, s különösen arra, hogy a postalegények a cariol- vagy küldönckocsira senkit föl ne vegyenek, s útközben meg ne állapodjanak. A most mondott visszaélés és szabályszegés okozván leginkább azt, hogy egyes posták későn érkeznek az illető állomásokra, s ez által a kapcsolat egész vonalokon megza- vartatik, sőt a csárdáknál való megállapodás és időzés által a küldemények elsikkasztás vagy elrablás veszélyének vannak kitéve; az e tekintetben hibás postalegények a szolgálatból elnézés nélkül elbocsátandók. A postaigazgatóságok azon postamestereket, kik a postalegények ama kihágásit elnézik, 10 forintig terjedő birsággal fenyítsék meg, esetleg a szolgálatból bocsássák el.” In Posta Rendeletek Tára. 1869. 6. szám, 35. p.; Posta és Távírda Rendeletek Tára. 1902. 21. szám, 171. p.; Posta és Távírda Rendeletek Tára. 1904.4. szám, 27. p.

146