Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Bartók Ibolya: Forster-emléknap a Postamúzeumban
Károllyal közös műtermet tartott fenn. Ő arra hivatkozott, hogy „üzlete jó karban van ” és „ terjedelmes ”, művei művésziek és arany érdemjel tulajdonosa. A fényképezés anyagi haszna természetesen nagy vonzerőt gyakorolt az arcképfestőkre is, akiknek már évek óta egyre kevesebb munkájuk volt. Amikor a leghíresebb és legsikeresebb arcképfestők, Barabás Miklós és Borsos József fotóműtermet nyitottak Pesten, tucatnyi kisebb arcképfestő követte példájukat: Doctor Albert, Pesky Ede, Vizkelety Béla, Alkér Ede stb. A korabeli Bolond Miska a következőképpen kommentálta az eseményeket: „Elsőrendűfestészeink kezdenek fotográfiái intézeteket nyitni. Bizony cifra világ ez: a festésiek fotografizálnak, a költők kalendáriumokat készítenek, a legtöbb politikai kapacitás dinnyét termeszt, búzát csépel, s a doktorok konstitúciót' csinálnak. ” Tegyük hozzá, hogy ez a tendencia nem maradt tartós. Sok festő technikai és üzleti hozzáértés hiányában belebukott vállalkozásába. Borsos József részben jó üzleti érzékkel megáldott társának, Doctor Albertnek köszönhetően fényképészként is sikeres volt, Barabás Miklós viszont visszatért a festészethez. Következő felvételünk dr. Pázmándy Mihály postatitkárról készült Klösz György műtermében. Klösz György nevét még azok közül is sokan ismerik, akiknek egyáltalán nincs kapcsolatuk a fényképezéssel, hiszen régi budapesti városképei a korabeli utcai emberekkel kiapadhatatlan forrásai az építészettörténészeknek éppúgy, mint az életmódkutatóknak. Több metróállomásunkat, illetve aluljárónkat is díszítik korabeli felvételeinek másolatai. A két éve kiadott kétkötetes monográfia - Lugosi László munkája - részletesen elemzi életművét, bőséges képanyaggal illusztrálva. Klösz nagyon termékeny fényképész volt, és szerencsésnek is mondható, hiszen közel 10 000 eredeti felvétele maradt fenn különböző közgyűjteményekben, illetve magánszemélyeknél. Itt jegyzem meg, hogy Klösz fényképei a Postamúzeum fotótárának is a legértékesebb darabjai. A mintegy 250 felvétel a posta megbízására készült a századforduló előtti és utáni néhány évben telefonközpontokról, postahivatalokról vagy a távírdáról. Természetes, mondhatni magától értetődő dolog volt akkor, hogy a világszínvonalon működő Magyar Királyi Posta a legjobb fényképészekkel dolgoztatott. A szóban forgó portré igazi érdekessége, hogy Kioszt elsősorban műszaki fényképészként tartjuk számon, s a már említett mintegy 10 000 fennmaradt fényképéből mindössze néhány száz portrét ismerünk. Ennek oka részben az, hogy műszaki felvételei a megrendelőhöz, majd előbb-utóbb valamelyik közgyűjteményhez kerültek, ahol azokat máig őrzik, míg a portréfelvételek sorsa műfaji sajátosságaikból adódóan más. Ha valaki rábukkan egy lóvasutat ábrázoló Klösz-képre, amiből egyébként elég sok készült, a készítő nevének ismerete nélkül is könnyen el tudja dönteni, hogy a Közlekedési Múzeum erre biztosan vevő. Ennek ellenére némi aránytalanság mégis tapasztalható, hiszen 40 éven keresztül portréműtermet tartott fenn, ami a Hatvani utca 18. szám alatti, 1877-ben épített négyemeletes épület felső két szintjét foglalta el. A kor sajtója szerint a Klösz-fényírda a város legnagyobb és legjobb műterme volt. A klienseket víznyomással működő lift vitte fel 30 másodperc alatt a fogadószintre. Ez volt az első lift Budapesten. 1 Konstitúció: alkotmány. 136
