Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Bartók Ibolya: Forster-emléknap a Postamúzeumban
Hajdú József: A Forster-hagyaték történeti fényképei 155 évvel ezelőtt a fényképezés feltalálásával megszületett az emlékek rögzítésének az a módja, amellyel az egyéni és a kollektív emlékezet múlandó élményei megmenthetővé váltak. Az 1850-es évek közepétől a fényképezés világszerte - így hazánkban is - jól jövedelmező foglalkozássá vált. A fotográfusok száma gyorsan növekedett: Pest-Budán például 1859-ben 18, 1860-ban már 24 fényíró működött, s ez a szám az évtized végére megtízszereződött. A piac növekedése is lépést tudott tartani ezzel a folyamattal, hiszen Pest-Buda lakossága 1840 és 1870 között megháromszorozódott, s elérte a 300 000-es lélekszámot. Technikai szempontból fontos momentum 1871-ben a szárazlemez megjelenése, ami forradalmasította a fényképezést, hiszen ezzel olyan eszközt kapott kezébe a fotográfus, amelynek segítségével a társadalom életének majdnem minden eseményét megörökíthette, mivel munkájához nem volt szükség többé hosszas időrabló előkészületekre. Az előre gyártott lemez boltban megvásárolható volt, ellentétben a korábban használt nedves lemezzel, amelynél a helyszínen egy sötétkamrában kellett a fényérzékeny, közepesen sűrű folyadékot egyenletesen felönteni az üveglemezre. A fényképezés egyszerűbbé válásával és a technikai lehetőségek bővülésével a fényké- pezők köre rohamosan nőtt. Kialakult a műkedvelő fényképezők széles tábora, akik vagy művészi céllal vagy egyszerűen csak saját életük fontos eseményeinek dokumentálására készítettek fényképeket. Az egyre tökéletesebb szárazlemezeknek, majd a celluloid filmeknek (amelyek már nem törékenyek), valamint a könnyen kezelhető gépeknek köszönhetően a századfordulóra a fényképezés már majdnem gyerekjáték lett. Ráadásul a Kodak új rendszere még a laborálás nyűgét is levette a fényképezők válláról, s így a fényképezés széles tömegek számára szórakozássá, kedvelt s viszonylag olcsó hobbivá válhatott. A fénykép, ami már addig is megbecsült tárgya volt a polgári életnek, a századforduló utáni években vált igazából tömegcikké. Ebből az időből való a Kodak gyár híres szlogenje: „Ön megnyomja a gombot s a többi a mi dolgunk. ” E rövid történeti áttekintés után vegyük alaposabban szemügyre a dr. Forster Károly nyugalmazott postavezérigazgató-helyettes hagyatékában található fényképeket. A felvételek átnézésekor adódott a lehetőség, hogy az anyagot két nagy csoportra bontva vizsgáljuk. Az első csoportba azokat a fényképeket soroltam, amelyeket hivatásos fényképész készített valamilyen alkalomhoz kapcsolódóan, míg a másik nagy csoportot a privát fotók alkotják, amelyek készítője legtöbbször egy barát, ismerős vagy éppen kolléga volt. Az első csoportnál a képeket személyes feljegyzések hiányában is el tudjuk helyezni időben és térben. Az 1860-as években kialakult gyakorlat szerint a fényképeket kartonlapra kasírozták, és annak hátlapján kapott helyet a fényképész reklámcímkéje. A hátlap (vagy verzó) először is a nevet és a címet tartalmazta, majd a kiállításokon nyert emlékérmeket (ha voltak ilyenek), amelyek már évszámot is közöltek. A század vége felé egyre több tájékoztatást kapunk a fényképészre, érdemeire (pl. udvari fényképész), anyagi helyzetére (saját házban több műterem), munkakörülményeire (műterem nyitva tartás, villanyfény melletti felvételek) vonatkozóan. 1914 után annyiban változott meg a képek 134
