Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004
Kovács Gergelyné: Postatörténeti emlékhely Balatonszemesen
Szórádi Zsigmond terveiben a bírálóbizottság sajnálattal fedezte fel a művész korábbi alkotásainak előképeit. A pályázat szellemiségétől a galambábrázolások álltak legtávolabb, hiszen azok nem fejezhetik ki az emberi helytállást, a pályázat célját. A kürtöket, mint emblematikus tárgyakat túlságosan leegyszerűsítettnek, nem szobrászati nyelven kifejezett gondolatnak ítélték. A bírálóbizottság méltányolva a meghívott művészek törekvését, anyag- és időráfordítását, úgy határozott, hogy művészenként 50 000 Ft részvételi díjat ajánl fel abban az esetben, ha a művész a beküldött műalkotását - illetőleg a több pályaművet beküldők esetében a bírálóbizottság által kiválasztott egyet - elhelyezi a múzeum kép- és ábrázolás-gyűjteményében. A bírálóbizottság az első díjas pályaművéért plusz 100 000 Ft tiszteletdíjat is felajánl Trischler Ferencnek, kérvén a bírálóbizottság által javasolt módosítások elvégzését. Lebó Ferenc domborművéért plusz 50 000 Ft tiszteletdíjat ajánl fel. A jelen bírálati jegyzőkönyv megküldésével a kiíró a pályázatot befejezettnek tekinti. Technikai lebonyolítását, a díjak kifizetését, az alkotások átvételét, illetve elszállítását a részvételi díjak kifizetésével 2002. december 20-án 10 és 12 óra között tudja elvégezni, amelyről az érdekelteket külön levélben értesíti. K. m. f. A jegyzőkönyvet készítette: Zámbó Zita múzeumigazgató Vichmann Béláné gazdasági vezető 104