Hírközlési Múzeumi Alapítvány, Évkönyv, 2003-2004

Kovács Gergelyné: Postatörténeti emlékhely Balatonszemesen

kiállítócsamokot. Nagyvonalú térképzéssel, új szintek kialakításával tervezte meg a postás emlékmű helyét, s a szabadtéri bemutatóhely föld alá süllyesztésével megnőtt udvart értékes zöldterületté alakította. A megvalósítás tervezett költségei 89 M Ft-ot tettek ki.

A tanulmányterveket a műemléki és a helyi építési hatóság jóváhagyásával 1999-ben benyújtottuk „A fejezeti kezelésű előirányzat-csoportból távközlési feladatokra pályázat útján nyújtható támogatások igényléséhez 1999” elnevezésű pályázatra, amely mint utóbb kiderült, építési támogatásokra nem volt felhasználható.

Másodszor 2000-ben a balatoni régió fejlesztésére kiírt SZT-TV-BALATON-7 pályázatra nyújtottuk be terveinket. Mint a megkeresésekből is megtudtuk, bár a tervek osztatlan sikert váltottak ki, túlságosan költséges múzeumi fejlesztésnek minősítették, különösen a profitot hozó szállodai, vendéglátó-ipari fejlesztésekre beadott pályaművekhez viszonyítva.

Igen tanulságos volt a beszélgetés a Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium bírálatba bevont pályázati referensével, aki pályaművünk marketingtervét kifogásolta. Ajánlott szakértőt, ajánlott tanfolyamot. Ma is elgondolkodom rajta, hogy mi a járható út: sok pénzért felfogadni egy szakembert, aki megírja helyettünk a pályázatot; vagy kollégáink közül valakit a még költségesebb képzéssel járatossá tenni az efféle tervek készítésében; vagy néhány díjnyertes pályamű marketingtervét alaposan tanulmányozni. Ez utóbbi lenne a mindenki által elérhető önképzés! Évezredeken át így tanultunk. Az életünk végéig, ahogyan a szólásmondás is megőrizte: A jó pap is holtig tanul. Ezt ma mint az új idők új dalait hirdetik. Voltaképpen egy szolgáltatást reklámoznak, hiszen a tanulás egy vásárolható szolgáltatássá silányodott, és megszűnt életünk cselekvő része lenni.

Mindenesetre sem a magyar államiság ezredik évében, 2000-ben, sem 2001-ben nem változott semmi Balatonszemesen. Ahogyan azonban beköszöntött az új évezred, az új évszázaddal mintha csak felgyorsult volna a mi múlt századi divat szerint emelt kocsiszínünk romlása és a 60-as évek kertépítészetének utolsó maradványaként látható csővázas padjaink, beton virágládáink, szögvasakból készült virágtartóink, neonvilágításunk avulása. Mi tagadás, amikor megtudtuk, hogy a Millenáris Parkban a hirtelen lebontott Almok álmodói, világraszóló magyarok című kiállítás helyére a Neonvilág, azaz a hatvanas évek bemutatását tervezik, azonnal felajánlottuk ezeket a tárgyakat egy korabeli park berendezéséhez. Természetesen a gyöngykavicsot is, amely az udvar járófelületét képezte, teljesen beborítva azt. A hatvanas évek bemutatása azonban elmaradt, a millenáris már nem a múltról beszél, hanem a jövőről vizionál.

Utólag örülök, hogy nem nyertünk a pályázaton, mert a költségek felét nagyon nagy áldozatok árán sem tudtuk volna biztosítani.

2002 őszén azonban, amikor megérkeztek alapítványunkhoz a személyi jövedelem- adókból felajánlott 1 %-ok, elhatároztuk, hogy meghívásos pályázatot írunk ki a hírközlési emlékműre. Úgy ítéltük meg, hogy a kézbesítőket, a pénzszállítókat egyre gyakrabban érő brutális rablótámadások nemcsak időszerűvé, hanem kötelességünkké is teszik az emlékmű mielőbbi felállítását.

Pályázatunkra nyolc emlékműszobrászatban elismert művészt hívtunk meg. Arra gondolva, hogy a sikertelen, nem szerethető emlékművek mögött mindig felsejlik a megrendelők elégtelenül megfogalmazott igénye, kiírásunkban az emlékmű tartalmának világos megfogalmazására törekedtünk.

100