Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002
Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán
írnia. Arad rovatába csak 1 levélcsomagot írt be, amely be is jött. A kocsis útközben álkulccsal felnyitotta a ládát, felbontotta a zsákot, és ellopta a pénzeslevelet. A bűnjeleket a Maros hídja alá rejtette el. A várban az öreg Moys bácsi, egy kiszolgált profász3 volt a postamester. Nagy okosan megkérdezte a kocsist: Te, hoztál valami pénzeszsákot is? Nem én - felelt a kocsis hiszen ilyenkor nincsen, és sohasem hoztam még! Ezzel a postamester az óralevélben az 1-ből O-át csinált. Csodálatos véletlen folytán Újaradon nem került szóba a pénzeslevél, és csak a reklamációból tudta meg a postamester, hogy baj van. Főnökünk azonnal a kocsist vette elő, be is vallott mindent. Még akkor éjjel előkerült 13 db ezres bankó a kocsisnak egy 80 éves nagyanyja gelebéből4. 2000 forintot hét közben elköltött. A pénzt nem ismerte, ráczvárosi ravasz zsidók váltották fel neki, és csalták meg, de nem kerültek hurokra. Persze a kocsist mindjárt bezárták. Szerencsém volt, hogy a vizsgálatnál semmiféle mulasztás nem derült ki terhemre, mert nagyon megbüntettek volna. A hiányt az újaradi, aradvári postamester és az aradi postaszállító térítették meg harmad-harmad részben. Nemsokára azután főnökünket baleset érte. Méhesében észrevette, hogy egy magasan álló kaptárnál rablóméhek járnak. Rendet akart ott csinálni, felállott egy rozoga székre, hogy elérje a kaptárt, de a szék összetört alatta, és ő lezuhanva bokatörést szenvedett. Hathétig kellett feküdni, ami nemcsak neki, hanem a hivatalnak is nagy baj volt, mert azalatt Klusch uralkodott, és komiszkodott. Minket, fiatalokat folyton korholt, de még ennél is rosszabbul esett nekünk az, hogy a hivatalban szolgáló három öreg 48-as honvéddel milyen felháborító durvasággal bánt, akiket pedig mi dédelgettünk. Pedig Kulcsár Jóska meglőtt lábú öreg szolgánk az Aradon lakó özv. Damjanich Jánosnénak volt mindennap bejáró udvari postása. Petrisin Janó, egy jóízű tótember, pedig gróf Vécsey Károly vértanútábornokunknak volt huszárja. Az özvegy grófné neki és 6 gyermekének pártfogója volt. Ő volt a hivatalban a legjobb szolgánk. Még Lippoldy István altiszttől sem fért, ki vitéz huszárkáplár volt, és elejétől vé- gigküzdötte a szabadságharcot. Nekünk István bácsi mindig kedves vendégünk volt, ha kiruccantunk a Három fekete lóhoz vagy a Vademberhez címzett polgári bormérésekbe. Pedig István bácsi nem hagyta magát, és visszaszólt! Utoljára Göncöl és Papolczy annyira nekikeseredett, hogy összeesküdtek: csúffá teszik a bakszászt. Klusch agglegény volt, a fiúk kiszaglászták, hogy egy dámája van a Ráczvárosban egy zugutcában. Meglesték, hogy mikor jár oda, és összebeszéltek, kötelet feszítenek ki, hogy a sötétben azon átbukva a sárba pottyanjon. Én kinevettem őket, de a jámbor terv nem is került kivitelre, mert főnökünk annyira helyrejött, hogy kocsin behozatta magát városi lakásába, és két mankón bevánszorgott irodájába. A szeretetnek mindenjelével fogadtuk, akkor jöttünk annak tudatára, hogy milyen derék ember. Szigorú, de igazságos, komoly, de sohasem durva, a szolgálatból nem enged, de hiszen őrajta van a legnagyobb felelősség, és az igyekező embertől nem sajnálja a jó szót, biztatást. Közben telt az idő, én esztendő múltával vártam tiszti kinevezésemet. Ehelyett rendelet jött, hogy a gyakornokokat csak akkor nevezik ki, ha leteszik az államszámviteltan 3 Profosz: börtön felügyelője. 4 Gelebéből: kebeléből. 142
