Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Hernitz Ferenc–Makkai Várkonyi Ildikó: Kőszeg postatörténete

A kőszegi CB távbeszélőközpont, 1981 1973. január 1-jén bevezették az irányítószámot.37 Megszűnt a mozgóposta, a posta­szállítás közúton már csak postai gépjárművel történt. A postazárlatot az új irányítószám szerint gépkocsiban a jegyzékelőjárat szállította. A kőszegi postahivatal a kincstári kezelés ideje alatt sokat fejlődött. Legtöbb változás a postai szállítás formáiban történt. A közúti szállítást felváltotta a vasút, majd ismét a közút vette át, de már nem gyalogos vagy kocsiküldönc-járat, hanem postai gépjárművek segítségével. A rendszerváltás után több változás áll be a posta életében. A magyar posta intézménye 1990. január 1-jével három önálló vállalatra vált szét. A Magyar Posta Részvénytársaság ettől kezdve kizárólag postai feladatokat lát el, mivel a távközlés, valamint a rádió- és televízió-műsorszórás a Magyar Távközlési Részvénytársasághoz, illetve az Antenna Hungária Részvénytársasághoz került. A hagyományos postai szolgáltatás mellett az ön- fenntartás végett bevezették a kereskedő postarendszert.38 A távbeszélő automatizálása és a mobil távbeszélő elterjedése következtében a táv­íróforgalom visszaesett, amely az 1990-es évek közepére oly mértékben csökkent, hogy a távírda üzemeltetése már nem volt gazdaságos. Az ezredforduló első évtizedében a postaintézmény újra teljes átszervezés előtt áll. Kőszeg postatörténetének közel három évszázados története bizonyára új fejezetekkel gazdagodik. 37 Kőszeg irányítószáma 9731, amely számban a 9 a góckörzetet, a 7 a szombathelyi irányítási területet, a 3 Kőszeg és környékét, az 1 pedig a Kőszeg 1. számú postahivatalt jelöli. 38 A postahivatalban dohányárut, mosószert, ruházati cikket lehet kedvező áron vásárolni. 97

Next

/
Thumbnails
Contents