Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán

azt, amit mondanál! Hja - felelt Tikos én még németül tanultam fogalmazni, akkor még németül ment minden. (Váradon vagy éppen Komádiban? - gondoltam.) Akkor nesze, itt egy rövidke német ügyirat! Igen ám, de én németül már elfelejtettem! - szólt Sanyi. Nagyobb baj volt az, hogy ő, aki évek óta szolgált a pályaudvaron, nem tudta, hogy melyik mozgóposta mikor jön. Egy ízben Vili-kor kiküldtem a raktárba, nézzen utána, hogy idején kimenjenek a 15-öshöz, és legyen helyettem a vonatnál. Lement, és sürgette az embereket, akik már kész is voltak. Siessenek, egy-kettő, igyekezzenek, siessenek! Hová siessünk főtiszt úr? - kérdi az egyik kópé. Tudom is én, azt mondta a főnök úr, hogy siessenek, hát siessenek! - szólt a főtiszt úr. Aztán bejött jelenteni, hogy megmondtam jól a magamét, de arról, hogy a vonatnál ellenőrzést teljesítsen, már megfeledkezett.

Az öreg koma egy pohár bor mellett még mindig jó cimbora volt, de a hivatalban éppen csak hátramozdító. Beajánlottam hát Debreczynek, aztán az 1-nél kapott magának való csendes helyet, ahol még egy pár évig eltöltötte az időt.

Az irodára azután Novák Györgyöt osztottam be, aki nagyon jól helytállt, de segédtiszt volt, és szegény fiú rá volt utalva az éjjeli pénzre, azért visszakívánkozott az éjjeli turnusszolgálatra. Utána Hrabéczy Tivadar főtisztet kaptam, aki aztán beleillett feladatába.

Földessy barátom bírságolással igyekezett a rendelt és fegyelmet fenntartani. Mint az iratokból láttam, 50-60 korona bírságot rótt ki havonta, de ennek nem volt foganatja. Én legelőször a káromkodást tiltottam el, engem se hallott ott káromkodni soha senki, aztán megpróbáltam az én rendszeremmel. Szigorú ellenőrzés a szolgálatnak legkomolyabb megkövetelésével, lehetőleg erkölcsi hatással, jóakaraté rábeszéléssel hatni az emberekre.

Legelőször ki akartam takarítani az oda nem való elemeket, éspedig első sorban a részegeskedőket. Ebben a tekintetben Baross tanítványának vallottam magamat: Az ittas ember a vasút körüli szolgálatban halásos veszedelem a többiekre. Ki vele! Az első volt Varjú Mihály altiszt, kalauzposta-kezelő. A 121-essel Érmihályfalváról ittasan jött haza, útközben mindenütt csak üres rovatlapot adott ki, és az összes zsákot felnyitatlanul hozta haza. Jó barátja volt Fekete János segédtiszt, aki ilyenkor bement a kocsiba, és mindent feldolgozott. Varjú nagyon ügyes ember volt, és Földessy ezt többször megbocsátotta neki. Most beteget jelentett, és otthon maradt. Tőlem ultimátumot kapott: Ha még egyszer ilyesmi előfordul, be ne tegye a lábát a hivatalba! A még egyszer bekövetkezett, és Varjú és társa, Fekete saját kérelmükre át lettek helyezve Budapestre.

Aztán jöttek a kézbesítők. Telefonon figyelmeztettek a városból, hogy Csiger Imre altiszt, pénzkézbesítő ittas állapotban kézbesít Olasziban22 a főutcán. Kiküldtem érte Novákot, dirigálja be. A hivatalban kétségtelenül megállapítottuk, hogy részeg. Azonnal leszámoltunk vele, bevontam a kézbesítéstől, beosztottam a raktárba. Régi és ügyes ember volt, és rimánkodott, hogy még egyszer bocsássák meg neki. Próbára megtettem, de javíthatatlannak bizonyult, nyugdíjba kellett mennie. Majd Bancsik Bálint altiszt, kézbesítő következett. Ő Velencén23 kézbesített, és onnan értesítettek távbeszélőn, hogy a zsidókkal szemben új kézbesítési módot hozott be. Beült egy korcsmába, elküldte a csomagokat házhoz a kocsisával, és odarendelte a feleket, ott fizette ki az utalványokat iszo- gatás közben. Kimentem bérkocsin, meggyőződtem, hogy ez valóban így megy, és per22 Olaszi: Váradolaszi.

23 Velence: Váradvelence.

174