Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Krammer Károly: Pályafutásom a magyar királyi postán

lyettesítését. Baross mentegetőzött: Hiszen én a szőlőművelést egyáltalán nem ismerem, nálunk Trencsénben nincsenek is szőlők. Tudniillik a szőlőtelepítés költségei voltak soron. Nem baj, fiam! - szólt Tisza. Éppen csak arról van szó, hogy valamilyen kis ismertetést adj elő az új szőlő- és bortörvényről. Maga a javaslat jó, legjobb lesz, ha változatlanul átmegy. Ha csak lehet, magam is ott leszek a bizottsági ülésen, hogy az esetleges indítványokra reflektálhassak. Egyébként addig még három nap van, és ha kedved van hozzá, addig átolvashatsz valami szakmunkát is, hogy megérthesd a törvényjavaslatot.

Tisza valóban elment a bizottsági ülésre, mert mint gazda ő is érdekelve volt. Nagy csodálkozására Baross egy igen alapos szakismeretre valló előadást tartott a javaslatról. A bizottsági tagoknak, csupa tapasztalt birtokos embernek felszólalására tárgyilagosan reflektált, és végül ő maga némi módosítást ajánlott, célszerűségi szempontból, ami általános helyesléssel találkozott. Hogy lehet ez, fiam - szólt Tisza -, hogy te három nap alatt ennyire tájékozott lettél egy teljesen ismeretlen gazdálkodási ágban? Nem is hunytam le a szememet azóta — felelt rá Baross.

Abban az időben nagyon sok panasz volt a vasútra. A vasutakat itt idegenek építették: angol, francia, főképp német mérnökök, német és olasz munkások, és német volt még a 70-es években is a vasúti személyzet nagy része. A fegyelem laza volt, a szolgálat ellátása, a közönséggel való bánásmód néha tűrhetetlenül rossz. Csúnya katasztrófák történtek, amelyeknek végük rendesen az volt, hogy a mozdonyon lévők vagy az állomási személyzet ittas volt. A társulati vasutak, főképp a Steg, az osztrák államvasút, azon igyekezett, hogy a még nem elég erős MÁV-nál konkurenciát csináljanak, és kárt okozzanak. A postán is, a távírdán is reformokra volt szükség.

Tisza Barosst hívta meg arra a nehéz feladatra, hogy a közlekedésben rendet teremtsen. Baross ezt azzal a kikötéssel vállalta, hogy személyzeti ügyekben teljesen szabad keze legyen, mert csak drákói szigor alkalmazásával érhet el eredményt. Különben is teljes rendszerváltozásra van szükség, amelyben beleszólást nem engedhet. Tisza ebbe bele is egyezett, és Baross előbb mint államtitkár, majd mint miniszter hozzáfogott a nagytakarításhoz, rendcsináláshoz.

Legelső rendelete az volt, hogy az a vasúti alkalmazott, akit szolgálat közben ittasnak találnak, mint szolgálatra alkalmatlan köztörvényes egyén: nyomban elbocsátandó. Úgyszintén elbocsátandó az a szolgálati főnök, aki eltűrte, hogy ittas ember szolgálatot tegyen. A pályaorvosokat is súlyos felelősség mellett utasította a személyzet gyakori megvizsgálására. Erre rövid időn belül egy csomó vasutast, mozdonyvezetőt, fűtőt, kalauzt, váltóőrt, sőt, tisztviselőt is elkergettek. Halálos rémület szállta meg a vasutasokat. Rend is lett csakhamar. A vicinális és társulati vasutakat Baross egymás után a MÁV kezelésébe vette, csakis a Steg maradt meg egyelőre a saját rezsijében.

Sorra került a posta is. Biringer kassai igazgatót, aki ellen súlyos panaszok merültek fel, táviratilag nyugdíjba küldte. Egy napon reggel 9 órakor megjelent a pesti postaigazgatóságnál, és szemlét tartott. Három tisztviselő hiányzott, és még VfclO-re sem jöttek fel. Ezek az urak el vannak bocsátva! — szólt Baross. Az igazgató megjegyzést tett, hogy fegyelmi eljárásnak volna helye. Legyen meg az a komédia! - zárta le az ügyet Baross.

Debrecenben, éppen amikor ott vizsgáztam, történt meg, hogy Thaly Kálmán, az író, Debrecen képviselője a távírdahivatali főnökhöz jött valami felvilágosításért, és kiderült, hogy a főnök egy szót sem tud magyarul. Thaly ezt persze elmondta Barossnak, de egyút160