Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Bartók Ibolya: Dr. Forster Károly beszámolója az 1939. évi postakongresszusról

ugyanis nemzetközi jogalanyként csak szuverén vagy legalábbis fél szuverén államok szerepelhetnének. Ezzel szemben a postaszerződést aláíró felek közt a szuverenitást teljesen nélkülöző gyarmatok is vannak, sőt, köztük van például Algír, amely tulajdonképpen az anyaállam része, hiszen képviselői tagjai a párizsi parlamentnek. Tagadhatatlan, hogy nemzetközi jog ellenes volt a régi kongresszusokon ez a mandátumosztogatás a gyarmatokkal rendelkező hatalmak részére. Ma már azonban nehéz azokat az egyesületből kitenni. A délamerikai államok, a gyarmati szavazatok leghangosabb ellenzői saját kontinensükön - amint előre láttuk - még erősebben folytatták a régi harcot. Velük szemben Franciaország, Anglia, Hollandia, Portugália védték a régi jogaikat. A végső eredmény nem volt kétséges, a gyarmati szavazatok megmaradtak.

A dél-amerikai államok másik nagy harci területe, az úgynevezett tranzitdíj kérdése szintén hosszú ideig tette izgalmassá a tárgyalásokat. A régi vita akörül forog, hogy a levélpostai küldeményeknek a többi ország területén való átszállítása díjmentes legyen-e vagy nem. A díjmentes párt - elsősorban a dél-amerikaiak, akik e címen sok pénzt fizetnek Európának - elvi okokból, az átszállítás szabadságának hangzatos elve alapján követeli a díjmentességet.

A másik párt, amelyhez mi is tartozunk, a méltányosságot írta zászlajára. Meg kell jegyeznem, hogy több az olyan állam, amely a tranzitdíj címén tartozik, mint az, amelyiknek - mint például nekünk - e címen nemes valutában kapott bevételük van. Igen félő volt tehát, hogy Buenos Airesben, az ellenpárt főfészkében elveszítjük a csatát. Hosszú és izgalmas tárgyalások előzték meg a nyílt ülésen vívott ütközetet. Mint régi kongresszistának sok ismerősöm volt, és iparkodtam ezt felhasználni. Tudtam, hogy eredményt leginkább azoknál az államoknál lehet elérni, ahol a tranzitdíjfizetések és követelések kb. egyensúlyban vannak. Itt kellett tehát apró szívességekkel - például a franciául nem jól beszélőknél a beszédtervezet átjavításával, az újoncoknál néhány praktikus tanáccsal - lekötelezetteket szerezni. A nyílt ülésen is hosszabb beszédet mondtam, amelyben az egyenlő teherviselés elvét fejtegettem, ami sokkal igazabb, méltányosabb, mint a másik párt hangzatos elve. Sok-sok titkos ülést is tartottunk, és a végén sikerül elérnünk - bár igen kis szótöbbséggel - a tranzitdíj változatlan fenntartását. Ez Magyarországnak 5 éven át kb. évi 40 000 dollár tiszta bevételt jelentett.

Apró szívességekkel egyébként egy másik ügyben is sikerült eredményt elérnem. Németország már a londoni kongresszus óta keresztül akarta vinni, hogy az úgynevezett fővámcsomagok után ne lehessen vámközvetítési díjat szedni. A német javaslat elfogadását kifejezetten mondhatni csak Magyarország ellenezte, hiszen az évi 70 000 pengő bevételkiesést jelentett volna. A németeket Buenos Airesben a franciák, angolok, hollandok, svédek és az észak-amerikaiak is támogatták. Itt sem maradt tehát más hátra, mint egyes érdektelen és a nagy államoktól annyira-amennyire független államok szavazatát megnyerni. Elmondok egy példát arról, hogyan sikerült szavazatokat szerezni. Perzsiának - mostani nevén: Iránnak - nem volt postai tisztviselő delegátusa, hanem a washingtoni követség chargé d’affaires-jét22 küldték ki a perzsa posta érdekeinek védelmére. O ugyanabban a szállóban lakott, mint én. Egyik nap keservesen panaszkodott, hogy Perzsiának egyetlen egy javaslata volt, azt is elutasították, mégpedig tárgyalás nélkül, mert ő a rossz 12

12 Chargé d’affaires (e: sarzsé dafer): diplomáciai ügyvivő.

128