Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Bartók Ibolya: Dr. Forster Károly beszámolója az 1939. évi postakongresszusról

len hullámokat, a tengernek hol nyugalmas tündöklő kékjét, hol haragosan tajtékzó hullámait; akár éjszaka ülünk a hajó legmagasabb fedélzetén, és a végtelen csendben a csillagok milliárdjait bámuljuk, mindig az örökkévalóság leheletét érezzük. Mindezt át lehet élni, az emlékeket lelkűnkbe be lehet vésni, de hűen leírni aligha lehetséges.

A hajó közben egyre közeledett a meleg vidékek felé. A sötét ruhák eltűntek. Megelevenedett a fedélzeti játszótér. A pompás, nyílt uszoda, amelynek vízét naponta cserélték, reggeltől késő estig tele volt. A hajó konyhája gondoskodott arról, hogy a gyomor is érezze az ünnepi heteket. Szinte csodálatos, hogy az ember a tengeren mennyit bír enni! Kora reggeltől késő estig a legínycsiklandóbb konyhaművészeti remekeket tálalták elénk. A 3CM-0 féle ételt feltüntető ebéd- és vacsoraétlapoknak az volt a nagy előnyük, hogy csak baloldaluk volt, azaz nem volt ára az ételeknek, mert a hajódíjban minden étkezés bennfoglaltatott. Ha valaki akart és bírt volna, akár negyvenfogásos ebédet és vacsorát is ehetett volna. A meleg lassanként kezdett mind nyomasztóbb és elviselhetetlenebb lenni. A hajónak kitűnő szellőztetőkészüléke volt, a gépek a csöveken át minden helyiségbe állandóan frisslevegőt fújtak, mégis - noha már trópusi öltözetben jártunk - szünet nélkül verejtékeztünk. Ez az Egyenlítő közelségét jelentette. A csillagos ég is mutatta ezt. Eltűntek az északi félgömb ismert csillagai. A Göncölszekér, az északi Sarkcsillag mind alacsonyabban volt, hogy nemsokára helyet adjon a déli félgömb és népei jellegzetes és szeretett csillagképének, a Dél keresztjének.

Örömmel állapítottuk meg a hajókapitány napi jelentéseiből, hogy már alig párfoknyira vagyunk az Egyenlítőtől. Titokzatos előkészületek folytak a nagy ünnepségre, az egyenlítői keresztelőre. Mindenkinek be kellett jelentenie, átment-e már az Egyenlítőn. Nekem is - noha 1920-ban Szingapúrnál már csak kétfoknyira voltam - be kellett vallanom, hogy az Egyenlítőn még nem haladtam át. Minden megkeresztelendőnek felvették az adatait, és a titokzatos nap - amikor a hajóparancsnok közlése szerint átszeljük az Egyenlítőt - mindenkit nagy izgalomba hozott. A fedélzet egyik részét lezárták, és ott Neptu- nusnak16 oltárt állítottak. A nyílt uszoda mellett elhelyezett oltár nem volt túlságosan bizalomgerjesztő. A közönséget háromnegyed 11 -kor a kitűzött helyre engedték, és a hajózenekar harsogó indulójára bevonult Neptunus isten hatalmas kíséretével. Sztentori hangon17 egyenként maga elé hívta a megkeresztelendőket. Valami cukros, sós kevert port adott az illető szájába, és egy kanál tengeri vízzel leöntve a fejét megkeresztelte őt valamilyen tengeri hal nevére. Persze az egymást ismerő utasok nem elégedtek meg ezzel, hanem egy-egy vödör tengervíz is került különösen a fiatalabb nemzedék nyakába, vagy pedig egy ártatlan és véletlen ruhástól való vízbelökéssel fejezték be egyesek az egyenlítői keresztelést. Az egész nap mókával és játékkal telt el. Gyermeki kedély lett úrrá a társaságon, és a hangulatot a szokottnál finomabb estebéd és álarcosbál koronázta.

Közben szaporodtak a megtett út kilométerei. Mind nagyobb és nagyobb volt az órakülönbség a hajó ideje és a közép-európai idő közt. Végre egy szép reggelen feltűnt előttünk Dél-Amerika partja. Az első város, ahol kikötöttünk Pernambuco volt, amelyet újabban Recifenek hívnak. Teljes tropikus jellegű. A városban rengeteg a néger. Ez volt ugyanis az első amerikai kikötő, ahol az afrikai néger rabszolgákat hozó hajók partra tették rako16 Neptunus: az ókori római mitológiában a tengerek istene, görög megfelelője Poszeidón.

17 Sztentori hang: igen erős hang.

124