Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2002

Szabó Jenő: Postásábrázolások a világ bélyegein

gyarmat - legkevesebb 77, de legföljebb 8410 11 bélyeg, ebből 37 szkennelve, a hiányzók és a gyűjtemény tán rész nélkül. Amerika - 43 ország, illetve gyarmat - minimum 383, ma­ximum 427 bélyeg. Ázsia - 39 ország, illetve gyarmat - minimum 218, maximum 227 bélyeg. Afrika - 58 ország, illetve gyarmat - minimum 307, maximum 357 bélyeg. Tematikus gyűjteményünk darabszáma összesen 1561 és 1671 között várható. Meg­jegyezzük, hogy ezen összegzésnél a különböző bélyegképet vettük alapegységnek, így az azonos képi megjelenés színváltozatait nem számítjuk másik bélyegnek. Továbbá az azonos képi tartalommal több ország által kiadott bélyegeket is csupán egyszer vettük figyelembe, de természetesen jelezzük ez utóbbi eseteket. A szkennelés aránya a lezárt európai anyagnál arra utal, 10 százalékon belül van a hiány, egyúttal előrejelzi, a világ távolabbi tájairól magasabb rátával számolhatunk. Óce­ánia fellelhető anyagának képi rögzítése igazolta is e várakozást. A legkorábbi postásábrázolás 1860-ból ismeretes. A kanadai brit gyarmat, New Brunswick hiú postamestere, Charles Connell, saját képmását tétette Viktória királynő helyett az ötcen­tes bélyegre. Vagyis egy világritkasággal kezdődik a tematikus válogatás kronológiája. Eu­rópában elsőként Románia jelentkezett 1903-ban, méghozzá egy lovas postaszekér sze­mélyzetével. Afrika még az öreg kontinensnél is hamarabb lépett elő postástémával. Szu­dán első tevés postása 1898-ból származik. Az ázsiai korelnök egy Fülöp-szigeteki bélyeg 1906-ból, amely bennszülött kézbesítőt mutat be. A legkisebb földrész, Ausztrália csak 1949- ben köszönt be egy lovas postás címlettel. Magyarország sem sokkal korábban. 1946-os az a lovas futár, amely a köztársaság kikiáltásának emlékére bocsáttatott ki. A legtöbb postást ábrázoló bélyeget viszont éppen hazánk adta a világnak. Nem keve­sebb, mint 53 különbözőt találunk nemzeti katalógusunkban. Utánunk sorrendben Belgi­um (48), Nagy-Britannia11 (37), Paraguay (36), Franciaország (32), Kuba (34), USA (32), Portugália (30). Németföldön még a magyaroknál is gyakrabban ábrázoltak postásokat, ám a sok államalakulat együttesen termelt 70 ilyen bélyeget, egyenként elmaradnak a felsoroltaktól. A katalógusokat lapozva számos'esetben találkoztunk ugyanazzal az ábrázolással, oly­kor komplett sorozatokkal is, más-más ország neve alatt. Többnyire a gyarmatbirodal­makban volt gyakorlat ugyanazt a grafikát minden régióban kiadni. Ezért az 1949-es UPU-jubileumot köszöntő négycímletű brit bélyegsor mind az öt világrészen fölbukkan. Közülük kettő a mi válogatásunkba is bekerült. Hasonló azonosság figyelhető meg az UPU-alapító Heinrich von Stephan halálának 100. évfordulójára kiadott négycímletű sornál is. Mivel ez 1997-ben volt, nincs ilyen közös történelmi szál, a konkrét okot nem ismer­jük, miért pont azok az országok adták ki párhuzamosan az egyforma bélyegeket. A kul­turális összetartozást és az 500 éves európai szervezett postaszolgálatot szimbolizálja az a Dürer-metszet alapján készült lovas futárt megjelenítő bélyeg, amelyet 1990-ben egyide­jűleg hoztak forgalomba Ausztriában, az NDK-ban, az NSZK-ban, Nyugat-Berlinben és Belgiumban. Érdekes, hogy Magyarország ugyanezt a témát szintén Pro Philatelia név alatt, de blokkformában örökítette meg. 10 Néhány a gyfíjteménytári részből azonosítatlan. 11 Főként a Csatorna-szigetek önálló kibocsátási joga révén tört előre a köztudottan sokáig motívumszegény brit filatélia. 105

Next

/
Thumbnails
Contents