Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2001

Ifj. Csonka János: Levelek Halden Elemérhez

vagy László Hunor, vagy tévedésből névcsere miatt, mint az a Kőszívű ember regényében van, reakciósnak kiáltottak ki bennünket. Tudod-e te azt, hogy Kovácsházy Ernőt, a későbbi Kossuth-díjast és feleségét én hoztam ki az intemálótáborból, ahová azért kerültek, mert valaki befolyásos szemet vetett lakásukra? Sürgősen kellett a belügyminiszter kocsiját dugattyúzni, és én ellenszívesség gyanánt Kovácsházyt kértem. Ennyi az egész, ennyit ért akkor egy Kossuth-díjas, Jendrassik György kvalitású ember szabadsága. De kár ezt nekem mondanom, te sokkal jobban érezted a butaság eluralkodását. Nyilván az íróasztalodat akarták egy fajankónak jutalmul átengedni. Nyavalygattak, de tudásodat elvenni nem tudták, és volt benned energia, és megmutattad, hogy a diplomádon kívül egyéb, szorgalmad szerezte tudásod is van. És hányán osztoztatok a rendszer kegyetlenségének és butaságának következményeiben?

Mi is megpróbáltuk. Ki voltunk szemelve egy kirakatper „passzív” szereplőinek. Mondok egy nagyon jellemző orosz népmesét. A bagoly gyűlölte a szentjánosbogarat, el akarta pusztítani. A szegény reszketve kérdezte: Nem ártottam neked semmit sem, miért akarsz engem elpusztítani? Azért mert világítasz! - rivallt rá a bagoly.

Csonka János gépműhelye, majd gépgyára is világított, mint azt Monus Illés is látta, de ez bántotta az elvakult utódok szemeit. Anélkül, hogy Csonka csatlakozott volna akármilyen párthoz, egymásután valósította meg önként, saját jószántából, tehát harc nélkül azokat a szociális reformokat, amiket fentebb már említettem, s amiket a keresztény szocialisták elérni óhajtottak. És mindezt a háború előtt, a kapitalizmus igen sötét korszakában tették, feleslegessé téve az osztályharcot és annak előcsahosait. Ezeknek fájt, hogy a Csonka-gyári reformok időben messze megelőzték az ún. felszabadulást, és feleslegessé tették a gyárban a „forradalmat”. Egy kínai bölcs mondás szerint: „Sokkal többet tesz az, aki egy szál mécsest gyújt az éjszakában, mint az a másik, aki egész éjjen keresztül átkozza a sötétséget! ”

Hála az egészséges szellemnek és szervezésnek, Csonka János gyára az ostromot, a felszabadulást, a megszállást, az ördögi gonoszsággal kitervezett szándékos inflációt - csodával határos módon - életképesen vészelte át.

Az ostrom megszűnte reggelén Theodor Koljesznyikow gárdakapitány, a III. ukrán hadsereg autóreferense német nyelven szólva a következő szavakkal adta vissza a gyárat Csonkáéknak: „ Uraim! Önök eddig saját hazájukat szolgálták... Nyugodtan adom vissza a kezeikbe a gyáruk vezetését, mert titkosszolgálatunk révén a legjobb információt kaptam önökről. ” Ezt mondta rólunk a volt ellenfél gárdakapitánya. De akik Csonka János gépgyárát akarták kipusztítani, másképpen vélekedtek. Felkínálták jóvátétel fejében a gyárat az oroszoknak, hogy mint a Gamma is, Kijevben folytassa működését. De másképp történt! Sztrachow tábornok, Dél-Buda elfoglalója, kijött a gyárba, hogy szemrevételezze azt. Amikor ő és törzskara a gyárat tüzetesen megtekintették, és látták a gyár szociális intézményeit, a gyári étkezdét, ahol a dolgozók fehér abrosszal terített asztalok mellett fogyasztották el a gyári konyhában főzött menázsijukat, megtekintették a saját ipariskolánkat, a tanműhelyt és a 100 fiúra szóló internátusunkat, s a gyári 2000 kötetes könyvtárunkat, az egyenes jellemű katona úgy érezte, hogy nem szabad ezt a szerencsétlen országot ettől az értéktől megfosztania, és úgy döntött, hogy a gyárat nem szerelteti le. Ellenben a következőket tolmácsoltatta nekünk: „ Önök a gyárukban a szociális jólétnek oly magas fokát valósították meg, amely másutt csak elméletben létezik. ”

110