Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2001
Ifj. Csonka János: Levelek Halden Elemérhez
nem az alkotót, a feltalálót, sem a kivitelezés művészét látják, hanem mindenütt csak a munkásnyúzó „kapitalistát”, a kizsákmányolót keresik. Nem ismerve a valós tényeket, demagóg szólamokat hangoztatnak, még mindig bűnbakokat, boszorkányokat üldöznek. Nem akarják észrevenni, hogy Csonka János nem csak műszaki téren volt úttörő, de példamutató volt, mind emberséges ember, mind munkaadó is, akire nem szabad ráhúzni a demagóg jelzőket. A Műegyetem kötelékéből kiválva 73 éves korában, amikor mások rég nyugdíjba vonultak, kicsike gépműhelyt nyitott, nem „gyárat” alapított. A műhely gépeit saját maga és fiai készítették. Jó darabig csak ők voltak a kis műhely munkásai. De ez a kis műhely már kezdettől fogva olyan műszaki adottságokkal, a tudás és tapasztalatok olyan bő kincsestárával rendelkezett, hogy egykettőre ugrásszerűen kiemelkedett a hasonló nagyság- rendű kisműhelyek közül. Az anyagi tőkét pótolta az erkölcsi tőke: Csonka János tudása és elismert jó hírneve. A műhely, amely mint családi műhely indult, patriarkális mintaműhely lett, amelynek ereje az összedolgozás volt, amelyben a dolgozók nem fizetésért dolgozó alkalmazottak, hanem Csonka János megfizethetetlen, öntevékeny munkatársai lettek. Sok esetben volt alkalmunk megfigyelni újonnan belépő dolgozók lelkületi átalakulását, asszimilálódását a műhely karakteréhez, néha egy fél, máskor egy-két nap alatt. Szokás beszélni egy műhely vagy egy gyár szelleméről. Állítom, hogy ilyen van, és nem csak üres frázis. Az újonnan belépő dolgozó néhány apró jelből vagy kollegáival váltott néhány szóból percek alatt tisztába jön, hogy milyen üzembe került, és ehhez szabja magatartását. De ha nem is venné észre, hogy valamilyen különleges helyre került, a társai csendesen figyelmeztetik, hogy ebben a műhelyben milyen az alaphang, milyen a stílus: vajon az üzem egy állandó csatatér-e, ahol védekeznie kell, vagy az osztályharc fegyvereit a kapun kívül hagyhatja, mert a munka templomába lépett, ahol - hátrább az agarakkal. Csonka János a kisműhelyben már első naptól kezdve főszempontnak tartotta, hogy a dolgozók biztonságban érezzék munkahelyükön magukat. Ezért, ha kevés volt is a pénz, a forgótőke, a munka, Csonka dolgozót munkahiány miatt soha de soha nem bocsátott el, vagy nem helyezett ki az utcára fizetés nélküli szabadságra. Dolgozói tudták ezt, s úgy reagáltak rá, hogy: duplázott szorgalommal dolgoztak, apait-anyait és mindent beletettek a munkába. Ez mint szociális örökhagyás élt az üzemben akkor is, amikor több mint 1000 fővel dolgozott, sőt, az ostrom után is, egészen az államosításig, amikor a szocializmus helyét a pártpolitika foglalta el. Ma azt olvassuk a szaklapokban, hogy a japánok ugyanezen módszerrel tették hűségessé gyárukhoz az autómunkásokat. Csonka János vallotta is, és meg is valósította a régi igazságot, amely 2000 esztendővel ezelőtt mondatott ki, hogy: „Méltó a munka az ő béréré!’’ A Csonka-féle kisműhely kezdettől fogva jó munkabéreket fizetett, sőt, jutalomban részesítette dolgozóit egy-egy jól sikerült munka hasznából. Később, amikor a kis üzem megerősödött, Csonka János gépgyára7 fizette a vasipar legjobb munkabéreit egészen az államosításig, amikor az egyenlőség kedvéért, a kijelölt gyárvezető rosszallásával a béreket lefelé nivellálták. 1 1 Csonka-gépgyár: Id. Csonka János nyugalomba vonulása után, 1925-ben, 73 éves korában autójavító műhelyt nyitott. Ebből fejlődött ki a későbbi Csonka Gépgyár, majd Kismotor- és Gépgyár. Amikor id. Csonka János 1939-ben meghalt, a gyár már százas létszámmal dolgozott, amelyet apja tradíciójához 108
