Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1999-2000

Bélyegmúzeumi gyűjtemények - Petrényiné Szőts Anna Mária: Afrika és Ázsia országainak bélyegei

alapú, imazászlókat ábrázoló bélyegsor (1969). Ugyanebben az évben az acélipart reprezentá­ló, acéllemezre nyomott bélyegeket is kiadtak. 1973-ban egy rózsakiállítás alkalmából rózsa­illatú papírra készítettek bélyegsort. Illata gyen­gén bár, de most, huszonhét év múltán is érez­hető. Még ennél is furcsább az ún. hanglemez­bélyeg, amelyről hagyományos tűs lemezját­szóval lejátszható a bhutáni himnusz. 1975-ben az ország uralkodóját ábrázoló, kör alakú, aranyfóliára nyomott bélyegsort adtak ki. Nap­jainkra Bhután bélyegei stílusukat tekintve be­illeszkedtek a világ bélyegkiadásába. Ázsia bélyegkibocsátó országai közé sorol­juk Izraelt is. Az izraeli bélyegek grafikai kivi­telezésben eltérnek a világ más országainak bélyegeitől. Gyakoriak a kevés színnel, karak­terisztikusan, szögletesen kivitelezett motívumok, amelyek között vallási ünnepek, szim­bólumok, nevezetes helyek és épületek szerepelnek. Japánban az első bélyeg 1873-ban jelent meg, a maiak a világ egyik legfejlettebb nyom­datechnikájával készülnek. Kivitelezésükben érzékelhető a japán visszafogottság, a fi­nom színek, az igényes tervezés és a mértéktartó témaválasztás alkalmazása. A japán bé­lyegek rendkívül szépek. A szigetország bélyegeire nem jellemző a dombornyomás és az aranyfólia. A kezdetektől máig használt, visszatérő motívumuk a japán császárság szent virága, a krizantém. A híres és gyönyörű szép japán fametszetek 1971-ben magyar bé­lyegsoron is megjelentek. Japán: Krizantémos bélyeg, 1879-1883 138

Next

/
Thumbnails
Contents